A Táltos Iskola weboldala

...ahol a tanulás öröm

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap

Winkler Andrea

E-mail Nyomtatás

Winkler Andrea -  matematika, igazgatóhelyettes

Munkakör: matematika tanár, igazgatóhelyettes.

1989. óta vagyok a pályán,  ez a második munkahelyem, ahol 1998-ban kezdtem dolgozni. Nem készültem másnak, kizárólag pedagógusnak. Azt, hogy földrajz-matematika szakos tanár lettem, a tantárgyakat tanító pedagógusok személyes varázsának köszönhetem. Olyan őszinte szeretettel beszéltek tantárgyaikról, hogy utólag átgondolva egyenes út vezetett erre a pályára. (Életem első önálló földrajz óráját 22 évesen, ugyanazzal a mondattal kezdtem, mellyel példakép tanítóm kezdte első földrajz órámat annak idején, 5.osztályos koromban.)
Tanulóként a földrajzban (OKTV 6.helyezés), pedagógusként a matematikában értem el szép eredményeket (tanulóim városi, megyei 1-3. helyezettek voltak).

A tehetséggondozást már kezdőként is fontosnak tartottam, gyűjtöttem a verseny-feladatsorokat, az érdekes, játékos feladatokat, a gondolkodtató-tréfás példákat. Felhasználom őket a mai napig versenyekre való felkészítés során, valamint tanóráimon egyaránt.
Fontosnak tartom a kiemelkedő képességű tanulók fejlesztését, mely állandó szakmai fejlődést is megkíván tőlünk, de nem a jó matekosok oktatása az igazi kihívás. Akkor vagyok elégedett, ha olyan gyerekek is jól érzik magukat az óráimon, akik egyébként nem kedvelték, vagy nem értették korábban a matematikát. Nálam bármikor lehet kérdezni, és mernek is kérdéseket feltenni a tanulók, mert tudják, hogy azért vagyunk ott együtt, hogy mindenki a legtöbbet kaphassa. Fontosnak tartom, hogy óráim jó légkörűek legyenek, a humor minden óránk része.

Úgy gondolom (és emlékszem) nem is olyan könnyű gyereknek lenni. Megfelelni az iskolán kívül és belül... minden tantárgy pedagógusának... miközben nem is szeretünk minden tantárgyat egyformán... Sokat beszélgetek a gyerekekkel, hogy megismerhessem az őket foglalkoztató gondolataikat, problémáikat, hogy megismerhessenek ők is engem. Szoros kapcsolatot tartok a szülőkkel, mert igazi eredmények csak akkor érhetők el, ha közös a cél (tanuló-szülő-pedagógus). A gyerekeket képességeikhez igazítva fejlesztem és értékelem, hogy mindig sikerélményhez juthassanak.

A tanítás mellett az igazgatóhelyettesi teendőket is ellátom. Sokat dolgozom azon, hogy olyan iskolánk legyen, ahová reggelente boldogan indulnak a gyerekek, ahol olyan szeretetteljes légkör várja őket, hogy joggal nevezhetjük családias iskolának magunkat, ahol stressz nélküli tanulás mellett kicsik és nagyok országosan is elismert eredményeket hoznak évről-évre. Ehhez a gyerekeket szerető pedagógusokra van szükség, akik ők maguk is szerethetők.

Nekünk, pedagógusoknak a lelkünk mélyén egy picit gyerekeknek kell maradnunk, azért hogy megérthessük, hogy a tantárgyunkon kívül is létezik világ,... hogy emlékezzünk, hogy mi sem kedveltünk minden tantárgyat,... hogy mi minden érdekel egy gyereket a tanuláson kívül,... hogy nekünk is voltak rossz napjaink,... hogy miért is imádtuk egy-egy pedagógusunkat annyira, akikre ma is oly nagy szeretettel gondolunk, akiktől a tudáson kívül milyen sok mindent kaptunk...
És akkor talán, mi is meghatározó szerepet kaphatunk tanulóink életében.

Winkler Andrea a
Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola,  Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú  Művészetoktatási Intézmény Szeged  igazgatóhelyettese

TÁLTOS ISKOLA SZEGED - A DÉL-ALFÖLDI MAGÁNISKOLA

Levelezés

Táltos mail

pagerank
Oktatás.wyw.hu
Magyar Honlap Linkek
Keresned sem kell!
Linkgyujtemény.etabor.net
MediaCenter Toplista

 ECDL - Európai Számítógép-használói Jogosítvány

A tanév programja

A szegedi Táltos Tehetséggondozó Iskola 2009/2010-es tanévének programja (általános iskola, gimnázium, művészetoktatás):

- Szeptember 8.: Bizonyítványok leadási határideje
- Szeptember 9. 16.00 óra: Szülői értekezlet
- Október 4-11.: német testvériskola fogadása
- Október 6.: Aradi vértanúk, megemlékezés
- Október 16.: Halloween: angol nap a Táltosban
- Október 26-30.: Őszi szünet
- November 25. 16.00 óra: Szülői értekezlet
- December 4.: Mikulás látogatja meg a Táltos Iskola diákjait
- December 7-től: Karácsonyi készülődés
- December 22. 10.00 óra: Karácsony a Táltosban
- December 23-31.: Téli szünet
- Január 11-15.: Gimnáziumi helyi vizsgák
- Január 22. Magyar Kultúra Napja: iskolai szavalóverseny
- Január 18-22.: Bizonyítványosztás
- Január 27. 16.00 óra: Szülői értekezlet
- Február 1-5.: Síszünet
- Február 19.: Farsang a Táltos Iskolában
- Március 3.: Nyílt nap
- Március 12.: Március 15-i ünnepség
- Április 2-6.: Tavaszi szünet
- Április 14. 16.00 óra: Szülői értekezlet
- Április 21-26.: Zöld hét: családi szombat, papírgyűjtés, ...
- Április 30.: Gimnáziumi ballagás
- Április 26-30.: Anyák napja az alsós osztályokban
- Május 3-tól: Írásbeli érettségik a 12. évfolyamnak
- Május 27-28.: Gimnáziumi helyi vizsgák
- Május 28.: Gyereknap a Táltosban
- Június 1-4.: Iskolai kirándulás
- Június 7-11.: Sporthét
- Június 12. 9.00 óra: Általános iskolai ballagás, tanévzáró

Google kereső