Munkakör: biológia, kémia, technika tanár, a 10. osztály osztályfőnöke.
Már sok éve tanítok gyerekeket. Előző munkahelyem a dóci általános iskola. Két gyermekem van: Gergő és Alex. 3 évig tanítottam a Táltos Iskolában kémiát, a 2005/2006-os tanévtől pedig az akkori 7. osztály osztályfőnöke lettem és biológiát, technikát tanítok.
Feladataim: ifjúságvédelmi felelős vagyok, a biológia tehetséggondozást végzem, valamint koordinálom a városi, megyei és országos versenyeket.
Munkám során a legfontosabb célom, hogy diákjaim az általam átadott tudást a mindennapi életükben alkalmazni tudják.
Ezt, s a tantárgyi koncentrációt véleményem szerint jól szolgálják az erdei iskola programok, melyek lebonyolításában már több, mint 10 éve részt veszek.
12 évig szerveztem és lebonyolítottam a megyei dr. Beretzk Péter Komplex Környezetvédelmi Versenyt a Kiskunsági Nemzeti Park szakembereivel karöltve.
Kedves időtöltésem az olvasás és a kirándulás, táboroztatás.
Szeretem a jó zenét, ez lehet, könnyű- és komolyzene is. Rendszeres színházlátogatók vagyunk a családommal, az operák a kedvenceink.
Szeretjük az állatokat, így többet is gondozunk, például van 4 hörcsögünk, 2 papagájunk és 1 kutyánk, de befogadtunk már kóbor macskát is.
Kedvenc növényeim az örökzöldek és a leanderek.
Szívesen hordok színes ruhákat is, de a színem a fekete.
Kedvenc tájam a Rétköz, ahol születtem.
Vágvölgyiné Szepessy Csilla a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szeged pedagógusa
TÁLTOS ISKOLA SZEGED - A DÉL-ALFÖLDI MAGÁNISKOLA
| < Előző | Következő > |
|---|











