Az első félév a Táltosban

A múlt egy másik iskolában:

     „Utálok iskolába járni, és nem szeretek tanulni!” Két irgalmatlanul hosszú tanév után ez volt kislányom, Zsófi válasza, bárki kérdezte az iskoláról. Szerencsére már vége, de mégis többször eszembe jut az első osztály, amikor Zsófi szinte minden reggel sírva indult az iskolába. Pedig olyan ígéretes volt minden: a város egyik legjobb általános iskolájába járt és tényleg nagyon jó tanító néni  tanította, hiszen a közvélekedéshez hasonlóan mi is tanító nénit választottunk.  És mégis, hiába volt adott  minden feltétel: egy jó képességű, szorgalmas kislány, szerető és támogató családi háttér, és egy jó tanító néni egy jó iskolában, valahogy ezek a minőségi összetevők mégsem tudtak harmonikusan összeolvadni, így a végeredmény meglehetősen siralmas lett.

„Számunkra nem volt ismeretlen a Táltos Iskola, hiszen nagyon kedves családi barátainknak két gyermeke is ebben az iskolában végezte tanulmányait. Tehát folyamatosan kaptam az információkat.

Mi 6. osztályban csatlakoztunk a Táltoshoz.

Mi a fiunk érdekében váltottunk iskolát, s nem felejtem el soha, amikor férjem azt mondta, sajnálja, hogy nem korábban hoztuk át fiunkat a nagy létszámú, 35 fős osztálylétszámú iskolából. Bár szerette régi iskoláját és a gyerekeket is, neki túl sok volt az állandóan nagy tömeg, sehol egy nyugodt sarok, nyugodt pillanat egész nap. A nyelvi előkészítő gimnáziumi osztály után vállalta a korábbi felkelést, s azóta is szó nélkül kel reggelente, ami egy kamasznál meglepően nagy szó.