A Táltos Iskola weboldala

...ahol a tanulás öröm

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Rólunk írták Szülők a Táltosról

Idézet Horváth Zsolt édesanyjának leveléből:

E-mail Nyomtatás

Mi a fiunk érdekében váltottunk iskolát, s nem felejtem el soha, amikor férjem azt mondta, sajnálja, hogy nem korábban hoztuk át fiunkat a nagy létszámú, 35 fős osztálylétszámú iskolából. Bár szerette régi iskoláját és a gyerekeket is, neki túl sok volt az állandóan nagy tömeg, sehol egy nyugodt sarok, nyugodt pillanat egész nap. A nyelvi előkészítő gimnáziumi osztály után vállalta a korábbi felkelést, s azóta is szó nélkül kel reggelente, ami egy kamasznál meglepően nagy szó.

Bővebben...
 
Idézet dr. Keresztes Csilla leveléből:

E-mail Nyomtatás

Hosszas tájékozódás előzte meg gimnáziumi iskolaválasztásunkat, mivel az általános iskolával nem voltunk teljesen megelégedve. Egy ismerősünk ajánlotta figyelmünkbe a Táltos Gimnáziumot. Beszéltünk szülőkkel, diákokkal, s felkerestük az iskola igazgatóhelyettesét. Mivel hasonló, pozitív beszámolókat kaptunk mindhárom féltől, gyermekünk elkezdett az iskola által szervezett ingyenes előkészítő tanfolyamra járni. Már az első alkalommal lelkesen, vidáman tért haza erről a találkozásról. A későbbiekben több tanárral is megismerkedett, s csupa jó dolgot mondott róluk. Így egyértelmű volt, hogy ebbe az iskolába adtuk be felvételi jelentkezési lapot. 

Bővebben...
 
Idézet Gyulánszki Réka, Noémi és Dávid édesanyjának leveléből:

E-mail Nyomtatás

"... Számunkra, szülőknek az egyik legfontosabb dolog, hogy a gyerekeinknek egy jó alapot biztosítsunk az elkövetkezendő időszakokra (pl.: középiskola). Ezt mi most már megtapasztaltuk, nagyon jó, mélyreható felkészítéssel, komoly eredményekkel a város egyik legjobb gimnáziumába vették fel a lányomat, és ott is jó és jeles eredményeket hozva látom az előző 8 év eredményét. Az iskola sok odafigyeléssel volt a szülők fele is és komoly motivációs támogatást kaptak a gyerekek is (a szükséges tanulmányokon túl).

Bővebben...
 
Idézet, Katona Attila szüleinek leveléből:

E-mail Nyomtatás

"... kikívánkozik belőlem, hogy nem csak a gyerek számára volt felhőtlen ez a két év, hanem nekem, mint szülőnek is hihetetlen megkönnyebbülés és jó érzés volt, hogy nem kell aggódnom, biztosan jó kezekben van a fiunk. Végre úgy érezhettük, hogy társat, együttműködő partnert kaptunk a tanári kar és főképpen Andrea, mint osztályfőnök személyében. Végre nem csak nekünk volt fontos a gyermekünk, hanem végig azt éreztük, hogy Nektek is az. Nem csak egy oldal volt az osztálynaplóban, egy a sok diák közül, hanem valaki, akinek a fejlődésére figyeltetek, rengeteg energiával segítettétek, elviseltétek, megértettétek sokszor nem könnyű viselkedését. Köszönjük! Összegezve: nagyon hálásak vagyunk a fáradozásaitokért, szellemi-didaktikai szaldótok egyértelműen pozitív, ebben biztosak lehettek.

Katona Tibor és Balázs Judit"

Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola,  Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú  Művészetoktatási Intézmény Szeged
TÁLTOS ISKOLA SZEGED - A DÉL-ALFÖLDI MAGÁNISKOLA

Oldal 1 / 3

Levelezés

Táltos mail

pagerank
Oktatás.wyw.hu
Magyar Honlap Linkek
Keresned sem kell!
Linkgyujtemény.etabor.net
MediaCenter Toplista

 ECDL - Európai Számítógép-használói Jogosítvány

A tanév programja

A szegedi Táltos Tehetséggondozó Iskola 2009/2010-es tanévének programja (általános iskola, gimnázium, művészetoktatás):

- Szeptember 8.: Bizonyítványok leadási határideje
- Szeptember 9. 16.00 óra: Szülői értekezlet
- Október 4-11.: német testvériskola fogadása
- Október 6.: Aradi vértanúk, megemlékezés
- Október 16.: Halloween: angol nap a Táltosban
- Október 26-30.: Őszi szünet
- November 25. 16.00 óra: Szülői értekezlet
- December 4.: Mikulás látogatja meg a Táltos Iskola diákjait
- December 7-től: Karácsonyi készülődés
- December 22. 10.00 óra: Karácsony a Táltosban
- December 23-31.: Téli szünet
- Január 11-15.: Gimnáziumi helyi vizsgák
- Január 22. Magyar Kultúra Napja: iskolai szavalóverseny
- Január 18-22.: Bizonyítványosztás
- Január 27. 16.00 óra: Szülői értekezlet
- Február 1-5.: Síszünet
- Február 19.: Farsang a Táltos Iskolában
- Március 3.: Nyílt nap
- Március 12.: Március 15-i ünnepség
- Április 2-6.: Tavaszi szünet
- Április 14. 16.00 óra: Szülői értekezlet
- Április 21-26.: Zöld hét: családi szombat, papírgyűjtés, ...
- Április 30.: Gimnáziumi ballagás
- Április 26-30.: Anyák napja az alsós osztályokban
- Május 3-tól: Írásbeli érettségik a 12. évfolyamnak
- Május 27-28.: Gimnáziumi helyi vizsgák
- Május 28.: Gyereknap a Táltosban
- Június 1-4.: Iskolai kirándulás
- Június 7-11.: Sporthét
- Június 12. 9.00 óra: Általános iskolai ballagás, tanévzáró

Google kereső