Munkakör: német tanár, az 5. osztály osztályfőnöke.
Egerben születtem, fõiskolai, majd egyetemi tanulmányaimat viszont már Szegeden végeztem. A tanári pálya iránti érdeklõdésem már kislány koromban megmutatkozott: egyik kedvenc játékom volt az "iskolás", melynek során soha nem a diák szerepét választottam. Fõiskolás koromban aztán már "élesben" is kipróbáltam magam: kezdetben magántanítványokat, aztán csoportokat is vállaltam. Pályakezdõként az Orczy István Általános Iskolában, aztán nyelviskolákban dolgoztam, így pályafutásom során a legkülönbözõbb korosztályt tanítottam már: kisiskolásokat, kamaszokat, felnõtteket (és még sorolhatnám: vámosokat, határõröket, mentõsöket, stb.), s bár határozott elképzeléseim voltak kezdetben is az oktató-nevelõ munkáról, az évek során ezek sokat csiszolódtak.
Megértettem például, hogy játszani, játszva tanulni nem csak az alsósok szeretnek, hanem a "nagyok" is, legfeljebb másképp. S hogy az így, szinte észrevétlenül megszerzett tudás a legértékesebb, legmaradandóbb. Tanárként mindig is azt tartottam legfontosabbnak, hogy diákjaim szeressenek az óráimra járni, azt ne feszengve, folyton az órára pislogva töltsék el, hanem egy idegen nyelv elsajátításának belsõ igényével, jó hangulatban.
Igyekszem az órákon minél több sikerélményhez juttatni, és nem folyton a hibáikat javítgatva elijeszteni, hanem a nyelv minél bátrabb használatára ösztönözni õket. Meggyõzõdésem, hogy a jó tanár-diák kapcsolat nagyban befolyásolja a diákok adott tárgyhoz való viszonyát, ezért igyekszem a hozzájuk fûzõdõ kapcsolatomat nem annyiban kimeríteni, hogy egy diákhoz tudok egy nevet kötni, hanem minél jobban megismerni, egyénre szabottan motiválni oket, s ha szükséges, adottságaikhoz, igényeikhez mérten speciálisan foglalkozni velük.
Óráimat törekszem sokszínûen felépíteni, célom, hogy diákjaim a foglalkozásokon minél többet profitáljanak, másrészt pedig, hogy minél használhatóbb tudást adjak át.
Ludányi Edit a
Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szeged pedagógusa
TÁLTOS ISKOLA SZEGED - A DÉL-ALFÖLDI MAGÁNISKOLA
| < Előző | Következő > |
|---|












