Meghallván az Egyiptom szót, a legtöbb ember piramisokra, múmiákra és hieroglifákra gondol, míg másoknak Kleopátra, az obeliszkek, a falfestmények, a vízilovak vagy a krokodilok jutnak eszébe.
Ha Egyiptomról beszélünk, nem maradhat ki a Nílus sem. Hisz e folyó adta az életet a fáraók birodalmába. Azonban az egyiptomi paraszt nem számíthatott a csapadék bő vizére, amely megöntözi a termőföldeket, ezért csak a Nílus áradásában reménykedtek. A Nílus vize nagyjában június közepe felé árad, amely iszappal táplálja a termőföldeket. A vízszint folyamatosan nő, míg szeptemberre eléri tetőpontját. Ez az áradás időszaka, és ilyenkor az emberek települései csupán parányi szigetként emelkednek ki a vízből. Amikor a víztömeg visszahúzódik, fekete iszapot hagy maga után. Az ebben rejlő rengeteg ásványi agyag hosszú ideig táplálja a gabonát, és a földművesek gazdag terméshez jutottak. A természet ritmikus válozásaira alapozva alakították ki a földművelés kultúráját.
Fehér-Nílus forrásvidéke az Egyenlítő környékén fekszik, ott ahol ma Tanzánia, Burundi, Ruanda, Kenya, Uganda és Szudán található. A Kék-Nílus Etiópia hegyei közül érkezik. A két folyó Kharumnál, Szudán fővárosánál egyesül. A várostól
350 kilométernyire északra a Nílus egyetlen mellékfolyama, az Atbara torkollik a folyóba. Az Atbara a Kék-Nílushoz hasonlóan az Etióp-fennsíkon ered. A nyári monszunesők errefelé is lejuthatnak a Nílus völgyébe, így az Atbara vize is hozzájárul az áradásokhoz. A hatalmas folyam innen már magányosan halad észak felé. Átszeli Szudán forró szavannáit és félsivatagos területeit, anélkül, hogy akárcsak egyetlen mellékfolyó is pótolná azt a vízmennyiséget, amit az elpárolgás miatt veszít el. Kairótól északra a Nílus több ágra szakad, s ezek vize még 200 kilométert halad a Földközi-tenger felé. A Nílus a kagerai forrásaitól, Burunditól és Tanzániatál a földközi-tengerig több mint 6600 kilométert tesz meg.
Egyiptom nevének hallatán a legtöbb embernek rögtön a piramisok jutnak az eszébe, de azok közül is csupán a három nagy, gizai piramis. Holott Egyiptomban több tucat piramis áll, amelyeket a legkülönfélébb helyeken emeltek. Különösen sok van belőlük a Nílus nyugati partján. Hogyan is építették a piramisokat? A kisebb piramisok és azok, melyeket nílusi iszaptéglából vagy apróbb kövekből emeltek, nem igényeltek különleges építészeti tudást.
Egészen más feladatot jelentettek azonban Kheopsz fáraó nagy piramisai. Ezeket az építményeknek minden köve átlagosan több mint két tonnát, vagyis kétezer kilogrammot nyom. Közel két és félmillió kőtömböt halmoztak egymásra, míg
el nem érték a 147 méteres magasságot. Ezenkívül belül is elhelyeztek néhány gránit tömböt, amely egyenként 200000 kilogrammot, vagyis kétszáz tonnát nyom. A leletek és a képek tanúsága szerint szánokon szállították a köveket, ami azonban azt bizonyítja, hogy a piramisokat tervszerűen dolgozó, jól számoló, szerszámaikat remekül használó emberek építették. Az elképzelések szerint harminc méteres magasságig több, kisebb felfelé vezető utat, rámpát építettek, melyek végül derékszögben közelítették meg a piramist. Később azután egyetlen, hatalmas rámpát építettek a piramis oldalához, amely az építménnyel együtt magasodott. A rámpákra szánokkal vitták fel a több tonnás köveket.
Az ősi Egyiptom maradványait évezredeken át rejtette a homok. Miután később feltárták akkor derült fény egy olyan, virágzó kultúra titkaira, mint amilyenhez hasonó Mezopotámiában vagy az Indus völgyében létezett. Ezek a civilizációk a kőkorszak örököseiként alakították ki önálló világukat, azt az antik kultúrát, amelyhez a mi kultúránk gyökerei is visszanyúlnak.
Maga az írás is az ókori Egyiptomból származik. Az európai nyelvek pedig sok olyan szót használnak, melyek gyökereit az óegyiptomi nyelvben találjuk meg. Ilyen például az oázis, a nátron, az ében (fa), gumi vagy papír. Bibliában is találunk az ókori egyiptomból átvett motívumokat. Az Ótestamentumban például Salamon bölcs mondásai között visszatér az egyiptomi képzet: az emberek azt hiszik, helyes úton haladnak, de majd maga az Úr teszi mérlegre a szívüket. Az egyiptomiak a 110 éves életkort tartották ideálisnak, és Mózes első könyvében is arról olvashatunk, hogy József Egyiptomba költözve pontosan ennyi ideig élt. Végül naptárunkat is az egyiptomiaknak köszönhetjük. Ők voltak azok, akik 365 napra, 12, 30 napos hónapra és 5 pótnapra osztották fel az évet. A szökőnapokkal a Ptolemaiosz-kori Egyiptomban találkozunk először, majd Julius Caesar és XIII. Gergely pápa naptárából kerültek be az általános gyakorlatba. Elsőként az egyiptominak osztották be 24 órára a napot. 12 óráig tartott a nappal, 12 óráig az éjszaka. Időnként tehát mi is úgy osztjuk be, ahogy azt az ősi egyiptomiak oly sok ezer esztendővel ezelőtt kitalálták.
Lovász Ferenc
a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szeged tanulója
TÁLTOS ISKOLA SZEGED - A DÉL-ALFÖLDI MAGÁNISKOLA
| < Előző | Következő > |
|---|
