A Táltos Iskola weboldala

...ahol a tanulás öröm

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap

Köszöntöm a Szegedi Táltos Tehetséggondozó Iskola weblapjának olvasóit!

Ritter Mary alapító-igazgatóEgyetemi oktatóként leendő tanárokat tanítottam - tanítani. Tapasztalataim arra mutattak, a közoktatás nagyüzemében éppen a gyermekek nem kapnak lehetőséget, maga a rendszer egyszerűen nem képes alkalmat teremteni, hogy felfedezzük őket, mindazt, ami bennük van. Édesanya vagyok, két gyermekem van, s a fiam éppen akkor készült iskolát választani. A problémákat már nem csupán az íróasztalom mögül láttam. Ami a munkám során megérintett, személyes üggyé változott. Azt mondtam: ha nincs számomra is elfogadható iskola, a tehetséget kibontakoztató oktatási rendszer, akkor létre kell hozni. A korábbi álmodozásból valódi tervezés lett, s lassan felépült az igazi, nagy projekt: a Táltos. Igazodnunk azért kellett - természetesen - a világhoz, de menet közben a világon is igazítottunk egyet....

Mártonné Ritter Mary
alapító-igazgató

Pedagógiai program

A Táltos Iskola Pedagógiai programja letölthető

Microsoft Word formátumban ide kattintva!

 

Szervezeti és Működési Szabályzat

A Táltos Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata

letölthető Microsoft Word formátumban

ide kattintva!

 

Házirend

Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola,
Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda
és Alapfokú Művészeti Iskola
Szeged, Pósz J. u. 2.

 


Házirend

 

 

Elfogadta a nevelőtestület: 2011. 08. 31.
A fenntartó jóváhagyta. 2011. 08. 31.

 


A házirend szabályainak alapja:
• A Közoktatásról szóló 1993. évi többször módosított törvény 10.,11.,12., 40., 61., 64.,76.§ bekezdései
• Az oktatási intézmények működésére vonatkozó többször módosított 11/1994MKM rendelet vonatkozó paragrafusai
• 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett Gyermekek Jogairól Szóló Egyezmény iskolai életre vonatkozó szabályainak
• A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény
• Az iskola Szervezeti Működési Szabályzatának rendelkezései


A Házirend előírásai minden olyan esetre vonatkoznak, amikor tanulóként az iskola felügyelete alatt állok.

A Házirendet mindenki elolvashatja az iskola osztálytermeiben, könyvtárában, honlapján.


A tanulók nagyobb közösségének meghatározása:
1. Az iskolában a tanulók a következő közösségek munkájában vesznek részt:
• osztály, csoport
• napközis csoport,
• tehetséggondozó foglalkozás,
• klub

2. Az iskolában a tanulók nagyobb közösségének a tanulók vagy a tanulóközösségek 51 százaléka minősül.


A Táltos Iskola tanulójaként az első tanévem megkezdésétől tanulmányaim befejezéséig jogviszonyban állok az iskolával. Ebből adódóan jogaim és kötelességeim vannak. Az iskola rendszabályai minden esetben vonatkoznak rám.


I. Az iskola munkarendje:

1. A tanítási órák és tanórán kívüli foglalkozások rendje:

Óra    1-4. osztály             4-5. osztály    6-12. osztály
1.  8.00-8.45   8.00-8.45   8.00-8.45
2.  9.00-9.45   9.00-9.45   9.00-9.45  
3.  9.55-10.40   9.55-10.40   9.55-10.40
4.  10.50-11.35   10.50-11.35   10.50-11.35
5.  Pihenő,ebéd   11.45-12.30   11.45-12.30
6.  Pihenő,ebéd   Pihenő,ebéd   12.35-13.20
  13.30-14.15   13.30-14.15   13.25-14.10
  14.30-15.15   14.30-15.15   
  15.15-15.30 uzsonna             15.15-15.30 uzsonna  
  15.30-16.30 ügyelet  15.30-16.30 ügyelet

14.00-14.45 ill. 14.00-15.30 tehetséggondozó foglalkozások

A művesztoktatás rendje :
• A zenei oktatás egyéni órarend szerint folyik.
• Képzőművészet, szín-és bábművészet, táncművészet: a tanévre kiadott órarend szerint.
• A foglalkozások pontos időpontját (az esetleges módosításokkal együtt) a tájékoztató füzetekben kell feltüntetni.


II. A munkarenddel kapcsolatos feladataim:

Általános iskola, gimnázium:
• Reggel 7.30 és 7.45 között kell érkezni az iskolába. Az 1-4.osztályosoknak kötelező a váltócipő használata. 7.45-ig a tantermekben tartózkodó tanulókra az ügyeletes pedagógus vigyáz.
• 7.45- kor az 1-4.osztályokban reggeli beszélgetések kezdődnek.
• Hétfőn minden tanulónak 7.45-re kell az iskola tornatermében lennie az igazgatónő által vezetett Fórumon.
• Az első szünet a tízórai ideje, az étkezés alatt az alsós osztályok az ebédlőben tartózkodnak, az 4-12.évfolyam a tantermében fogyasztja el tízóraiját.
• A többi szünetet az általános iskolásoknak, ha csak az időjárás nem teszi lehetetlenné, az udvaron kell tölteni.

Művészetoktatás:
• A foglalkozásokra pontosan érkezem, a kezdés előtt 10 perccel.
• A munka megkezdése előtt segítek előkészíteni a szükséges eszközöket, majd a befejezést követően a pedagógus utasításainak megfelelően gondoskodom a felszerelés elzárásáról.
• Kizárólag az oktatáshoz kapcsolódó felszerelési tárgyakat hozhatok az iskolába, s tudomásul veszem, hogy őrizetlenül hagyott tárgyaimért az iskola nem vállal felelősséget.
• A felszerelésemet a szekrényben, fogason helyezem el. Rendjükért magam is felelős vagyok.
• Az iskolában az oktatás keretén belül készített munkadarabok a Táltos Iskola tulajdonát képezik.
 
A hiányzások helyi szabályozása:
• A hiányzást öt napon belül, orvosi, szülői vagy más hivatalos igazolással kell igazolni az osztályfőnöknek. Ennek elmaradása esetén az osztályfőnök a szülővel felveszi a kapcsolatot, és meggyőződik a hiányzás jogosságáról. Az írásbeli igazolás benyújtására az igazgató engedélyével legkésőbb a félév, illetve az év végi zárás előtt van utoljára lehetőség.
• A hiányzás okát 24 órán belül jelezni kell az osztályfőnöknek, ha ez nem történik meg, az osztályfőnök felveszi a kapcsolatot a szülővel.
• A szülő félévente háromnapos hiányzást igazolhat.
• Három napot meghaladó hiányzásra az iskola igazgatója adhat engedélyt a szülők írásbeli kérelmére előzetesen beadott kikérő alapján.
• Egy tanév során az igazolt és igazolatlan mulasztások összege nem haladhatja meg a 250 órát és egy-egy tantárgy esetén nem érheti el a tantárgy éves óraszámának a 30%-át, ellenkező esetben osztályozó vizsgát kell tenni, ha a nevelőtestület ehhez hozzájárul.
• Az osztályozó vizsga megtagadható, ha az igazolatlan órák száma meghaladja az igazolt órák számát.
• Ha a tanuló a tanév végén nem osztályozható, akkor tanulmányait évfolyamismétléssel folytathatja.
• Három igazolatlan 5 percet meghaladó késés egy igazolatlan órának számít.
• Első óra előtt legalább öt perccel előbb kell érkezni, 8.00 óra után való érkezés már késésnek számít.
• A tanítási óra megkezdésétől számított 25 perc utáni késés igazolatlan órának számít.
• Az osztályfőnök az első igazolatlan hiányzást jelzi az igazgatónak, aki felveszi a kapcsolatot a szülővel..
• Az igazolások csak szülői aláírással érvényesek.
• A szaktanár köteles megkérdezni, hogy a hiányzó tanuló jelen volt-e a korábbi tanítási órákon.

A helyiség- és eszközhasználat szabályai

Általános iskola, gimnázium:
• Az iskola munkanapokon 7.00-16.30 között tart nyitva. A tanári ügyelet 7.30-kor kezdődik, délután 15.30-16.30 között is csak ügyelet van.
• Az osztályteremben felnőttel vagy felnőtt tudtával tartózkodhatnak gyerekek.
• Az ebédlőben csak tanári felügyelet mellett tartózkodhat diák, az asztalfelelős az osztályfőnök utasításai szerint végzi teendőit, mindenki köteles csendben, kultúráltan étkezni. Az étkezési díjat az arra kijelölt napokon kell befizetni a pénztárban.
• A tanítási idő alatt kizárólag ötödik osztálytól kezdve csak különösen indokolt esetben és csak igazgatói engedéllyel hagyhatja el bármely gyerek az iskola területét.
• Az általános iskolások a tanítás végeztével az iskola területét egyedül csak akkor hagyhatják el, ha az év elején az üzenő füzetben szülei ezt jelezték ezt az osztályfőnöknek. Ha az utolsó óra esetleg elmaradna, abban az esetben is ez érvényes.
• Kilencedik osztálytól kezdve egyedül mehetnek haza a tanulók. Ha az utolsó óra elmarad, abban az esetben is ez érvényes.
• Az informatika szaktanterem, a könyvtár és a tornaterem használatának rendjét minden tanév első óráján ismertetik a szaktanárok. Ezek a szabályok a tanév végéig érvényesek!  A szabályzatok kifüggesztve megtalálhatók a tantermekben.
• Az utolsó óra után:
1-6.osztály: csak a napközis foglalkozásokon, vagy tanári felügyelettel  tartózkodhat az iskola területén.
7-12.osztály: tanári engedéllyel lehet az iskolában. 

Művészetoktatás:
- Az osztályteremben csak felnőttel tartózkodom..
- A szaktanterem használatának rendjét minden tanév első óráján beszéljük meg a pedagógusokkal, melyeket egész évben be kell tartanunk. Az év első napján tűzvédelmi és balesetvédelmi tájékoztatáson veszek részt csoportvezető pedagógusom vezetésével. Szükség esetén az épületre vonatkozó vonulási terv szerint hagyom el az iskolát.

 

III. A tanulók egészségének, testi épségének megőrzése érdekében szükséges előírások

• Ha bármilyen rendkívüli eseményt észlel a diák, köteles azonnal szólni a leggyorsabban elérhető pedagógusnak.
• Tűzveszélyes, sérülést okozó anyagot iskolába nem hozhat senki.
• Az udvaron követ, faágat dobálni, fára és kerítésre mászni nem szabad.
• Az év első napján tűzvédelmi és balesetvédelmi tájékoztatáson vesz részt mindenki az osztályfőnökök vezetésével. Szükség esetén a megadott vonulási terv szerint kell elhagyni az iskola épületét.
• Évente minden tanuló köteles megjelenni az iskolai egészségügyi szűrő-vizsgálatokon.
• Betegen nem lehet iskolába jönni társaink egészségének megóvása érdekében. Antibiotikumos kezelés alatt otthon kell maradni. Gyógyszer csak igazgatói engedéllyel hozható az iskolába.
• Orvosi javaslatra (pl.: diéta) a szülők által otthonról hozott ebédet kizárólag ÁNTSZ-engedéllyel lehet az iskolában fogyasztani, miután a szülő által megkért engedélyt bemutatta a család az iskola igazgatójának.
• A testnevelés óra alóli felmentésre az orvosi igazoláson kívül a szaktanár elfogadja a szülő által írt felmentési kérelmet is. Testnevelés órán tornafelszerelést kötelező használni,  a balesetveszélyes fülbevalók (fülcimpán túl lógó) viselése tilos.
• Az egész tanévre szóló tantárgyi felmentési kérelmeket írásban a tanév elején, szeptember 10-ig kell benyújtani az igazgatónőnek.
• Az egészség védelmében tisztán és rendben tartjuk környezetünket, ügyelünk a mosdók, mellékhelységek tisztaságára is.
• Az iskolában hivalkodó ékszerek, divatcikkek életkornak nem megfelelő kozmetikai szerek nem használhatók.
• Az iskola egész területén dohányozni tilos!
• Tilos a serkentő-és szeszesitalok fogyasztása és egyéb egészségkárosító hatású anyagok (pl. kábítószerek) használata.

IV. A tanulók értékeinek biztonságos megőrzése, az épület berendezési tárgyainak, felszerelésének védelmében hozott szabályok

• A mobiltelefont órák előtt ki kell kapcsolni.
• Hang- és képfelvétel az egész iskola területén csak igazgatói engedéllyel készíthető.
• Kizárólag az oktatáshoz kapcsolódó felszerelési tárgyakat hozzuk be az iskolába, s tudomásul kell venni, hogy őrizetlenül hagyott tárgyakért az iskola nem vállal felelősséget.
• A felszereléseket a szekrényben, fogason kell elhelyezni. Rendjükért mindenki felelős.
• Az iskolában az oktatás keretén belül készített munkadarabok a Táltos Iskola tulajdonát képezik.


V. Az iskola életét, mindennapjait úgy szervezzük, hogy annak során a közoktatási törvény 10. és 11. §-ában meghatározott tanulói jogok ne sérüljenek.

Jogom van:
Általános iskola, gimnázium:
• személyiségjogaimat úgy gyakorolni, hogy azzal társaim jogait ne sértsem, korlátozzam vagy veszélyeztessem.
• képességeimnek, érdeklődésemnek, adottságomnak megfelelő nevelésben, oktatásban részesülni.
• független vizsgabizottság előtt számot adni tudásomról.
• javítóvizsgát tenni.
• a tantárgyi minimumkövetelményt megtudni minden év elején.
• osztályozó vizsgát tenni.
• témazáró dolgozatok időpontját egy héttel előbb megtudni. Egy nap két témazáró dolgozatot nem vagyok köteles írni.
• ha szüleim is egyetértenek, iskolát váltani.
• magántanulóként folytatni tanulmányaimat, ha szüleim is így tartják helyesnek. Ennek módját a közoktatási törvény 11.,69.és 120.§-sa szabályozza.
• egészségesen élni.
• minden tanév elején megtudni az ifjúságvédelemmel foglalkozó pedagógus fogadó órájának időpontjait.
• kezdeményezni részvételemet tehetséggondozó foglalkozásokon, valamint az alapfokú művészetoktatásban tehetségem felismerése és fejlesztése érdekében
• tájékoztatást kérni a személyemet és tanulmányaimat érintő kérdésekben
• menzai és egészségügyi ellátásban részesülni – az ellátásnak nincsenek felvételei.
• rendeltetésének megfelelően használni az iskola eszközeit, létesítményeit (könyvtár, nyelvi   
      laboratórium, számítástechnika-terem, tornaszoba, sportpálya).
• iskolai érdekképviseleti szerv létrehozását kezdeményezni, az iskolai diákképviseletbe
      küldöttet választani vagy jelölésem esetén a feladatot elvállalni. lásd DÖK fejezete
• részt venni az érdekeimet érintő döntések meghozatalában a diákképviselet útján
• véleményt mondani a közösséget érintő kérdésekben (jutalmazás, büntetés, házirend).
• részt venni az iskolai rendezvényeken, kirándulásokon, vetélkedőkön és versenyeken.
• alapos felkészülés után, tudásom legjavát nyújtani, hogy büszkék legyenek rám tanáraim és 
      társaim.
• Szüleim kérelmére a szükséges igazolások benyújtása után kedvezményes
       tankönyvellátásában és étkeztetésben részesülni.
• Az alapítvány által kiírt tanulmányi ösztöndíjat megpályázni. Lásd: ösztöndíjak, kedvezmények fejezet
• Általános iskolásként jogom, hogy napköziotthonos, iskolaotthonos,  tanulószobai ellátásban részesüljek.
A felvétellel kapcsolatos kérelmet a tanuló beiratkozásakor, illetve a tanév kezdete előtt hirdetményben közzétett napokon, szorgalmi időben az osztályfőnök javaslatával írásban kell leadnom az iskola titkárságán, az iskola által biztosított űrlapon jelölve az étkezések és felügyelet igényeit.
Ha az igények meghaladják a lehetőségeket, tudom, hogy a felvételemmel kapcsolatos döntés szempontjai: a gyámhatóság kezdeményezése, rendszeres gyermekvédelmi támogatás, osztályfőnök és gyermekvédelmi felelős javaslata alapján dől el.
A napközis foglalkozások a tanítás befejezésététől 15,30 óráig tartanak.
A napközis (tanulószobai) foglalkozásról mulasztásom akkor tekinthető igazoltnak, ha
szüleim előzetes írásbeli bejelentésem alapján voltam távol,
 beteg voltam (melyet a szüleim által is láttamozott orvosi bizonyítvánnyal     igazolhatok).
Ha a napközis foglalkozás idejének egy részén az iskola egyéb tanórán kívüli foglalkozásán veszek részt, távollétemet nem tekintik mulasztásnak.
• A tanulóként jogom, hogy válasszak a választható tantárgyak, foglalkozások közül.
A tanulók (szülők) a pedagógiai program nyilvánosságával, valamint az osztályfőnökök tájékoztatásával ismerhetik meg a következő tanévben választható tantárgyakat, foglalkozásokat; – a részvétellel kapcsolatos igényeiket minden év május 15-ig jelenthetik be az osztályfőnöknek.
A tanuló (szülő) kérésére engedélyezhető, hogy vendégtanulói jogviszonyt létesítsen, azaz az iskolában oktatottaktól eltérő irányú ismeretek megszerzése céljából másik iskolában elméleti tanítási órákon, illetőleg gyakorlati foglalkozásokon vegyen részt; – a részvétellel kapcsolatos igényeiket írásban minden év május 15-ig jelenthetik be az osztályfőnöknek.

Művészetoktatás:
- tájékoztatást kérni a személyemet és tanulmányaimat érintő kérdésekben.
- rendeltetésének megfelelően használni a Táltos Iskola eszközeit, az általa bérelt termeket, létesítményeket.
- résztvenni az érdekeimet érintő döntések meghozatalában.
- véleményt mondani a közösséget érintő kérdésekben (jutalmazás, büntetés, házirend).
- javaslatot tenni a művészetoktatással kapcsolatban.
- résztvenni a művészetoktatási iskolai rendezvényeken, vetélkedőkön és versenyeken.
- alapos felkészülés után, tudásom legjavát nyújtani, hogy büszkék legyenek rám tanáraim és társaim.
- kezdeményezni részvételemet más tanszak foglalkozásain.

VI. Köteles vagyok az általános emberi együttélés szabályait betartani, a demokrácia írott és íratlan normái szerint viselkedni  (például kerülöm az  önbíráskodást, kiveszem részem a közös feladatokból, stb.) Tisztelem tanáraimat és társaimat, azok szüleit, emberi méltóságukat tiszteletben tartom. (Ezen szabályokat a közoktatási törvény 12.§-a is tartalmazza.)

Kötelességem:
Általános iskola, gimnázium:
• részt venni a kötelező és választott tanórai foglalkozásokon, melyeken gyarapítom tudásomat a legjobb képességeim szerint, és tudom, hogy a választott foglalkozáson legalább a félév végéig köteles vagyok megjelenni.
• 1-4.évfolyamon az iskola Pedagógiai Programjának megfelelően részt venni az iskola-otthonos foglalkozásokon.
• 5.évfolyamtól a szülő írásbeli kérelmében foglaltak szerint részt venni a napközis foglalkozásokon, ott a tanulási idő alatt legjobb képességeim szerint készülni a következő napra, különösen odafigyelni arra, hogy társaimat a tanulásban ne zavarjam.
• az órákra pontosan érkezni.
• ápoltan, tisztán jönni iskolába, alkalomhoz illően öltözködni.
• a vállalt és a rám bízott feladatokat elvégezni.
• köszönni, mert nekem is jólesik, ha üdvözölnek.
• türelmesen meghallgatni és elfogadni mások véleményét.
• fegyelmezetten, a Táltos Iskolához méltóan viselkedni.
• vigyázni magam és mások testi épségére, és ha baj történik, nevelőm segítségét kérni.
• óvni az iskola berendezését, megőrizni a tisztaságot - anyagilag is vállalnom a felelősséget, ha kárt okozok.
• az iskolába jövet és hazafelé menet, a közlekedési –és udvarias magatartási szabályokat betartva, kellő figyelemmel közlekedni.
• közreműködni saját környezetem és az általam használt eszközök rendben tartásában, rendezvények előkészítésében, lezárásában.  Nagyon figyelek arra, hogy az iskolai rendezvényeken odaillő magatartást tanúsítsak, figyelmemmel megtiszteljem társaim és pedagógusaim munkáját.
• az iskolán kívül is betartani az illemszabályokat - ezzel öregbítem a Táltos Iskola jó hírnevét is (meg persze a szüleimét és a magamét)!
• az iskolán kívüli rendezvényeken is betartani a Házirend viselkedési és magatartási szabályait.
• az iskola Házirendjét betartani.
• az üzenő füzetet új beírás esetén hazavinni. Másnapra szüleimmel aláíratva kell  visszahoznom.
• az ellenőrző könyvemet minden pénteken hazavinni, hogy a szüleim aláírják az új bejegyzéseket.
• az épületbe érkező vendégeket udvariasan fogadni, segítséget nyújtani nekik

Kötelességeim megszegése fegyelmi vétség, melyek esetén a közoktatási törvény 76.§-a alapján jár el az iskola.

Művészetoktatás:
- résztvenni a foglalkozásokon, melyeken gyarapítom tudásomat a legjobb képességeim szerint.
- az órákra pontosan érkezni, mert három igazolatlan késésem egy igazolatlan órának számít.
- a hiányzásaimat igazolni. Szüleim félévente három alkalommal igazolhatnak, lehetőség szerint előzetes kikérő után.
- ápoltan, tisztán jönni iskolába, alkalomhoz illően öltözködni.
- üzenő füzetemet a beírás napján hazavinni, s a következő foglalkozásra aláíratva visszahozni.
- a vállalt és a rám bízott feladatokat elvégezni.
- tisztelni a felnőtteket és társaimat.
- türelmesen meghallgatni és elfogadni mások véleményét.
- fegyelmezetten, a Táltos Iskolához méltóan viselkedni.
- vigyázni magam és mások testi épségére, és ha baj történik, nevelőm segítségét kérni.
- óvni az iskola berendezését, megőrizni a tisztaságot.
- anyagilag is vállalnom a felelősséget, ha kárt okozok.
- közreműködni saját környezetem és a használt eszközök rendben tartásában, rendezvények előkészítésében, lezárásában, valamint külön odafigyelek a rendezvényeken tanúsított magatartásomra, megtisztelem figyelmemmel társaim és pedagógusaim munkáját.


VII. A jutalmazás elvei és fokozatai

• Iskolánkban a jutalmazás alapja a tanulmányi munka, a versenyeken elért eredmény, a jó közösségi munka, az iskola jó hírnevének öregbítése, példás magatartás és szorgalom.
• Jutalom egy-egy időszak eredménye után, kiemelt munkáért adható.
• A jutalmazás fokozatai: először szóbeli, majd írásbeli.
 A/ Szaktanári dicséretet érdemel az a tanuló, aki év közben kiváló szaktárgyi munkát   
               végez
 B/ Osztályfőnöki dicséretben részesülhet az a diák, aki kiemelkedő közösségi munkát végez, 
               példás a magatartása és a szorgalma.
 C/ Igazgatói dicséret kiemelkedő vagy egész tanéven át tartó kiemelkedő teljesítményért jár.
 D/ Nevelőtestületi dicséretet kaphat az a tanuló, aki huzamos ideig példamutatóan  
                teljesített, magatartása példaértékű - tanulmányi eredmény esetén félévkor és év végén.

VIII. Elmarasztalások rendje:

Figyelmeztetés: Szóbeli, ha azonban a cselekedet súlya indokolttá teszi azonnali       
                            írásbeli figyelmeztetés is adható.
• Szaktanári figyelmeztetésben részesül, akinek felszerelése rendszeresen hiányzik, gyakran nincs házi feladata, fegyelmezetlenségével zavarja társait.
• Osztályfőnöki figyelmeztetés halmozottan jelentkező magatartás- és szorgalombeli problémák esetén adható.
• Igazgatói figyelmeztetést kap, aki az iskola tanulóit veszélyezteti, súlyos magatartás- és szorgalombeli problémák merülnek fel, valamint az iskola jó hírnevét rombolja.
Intés: Írásbeli
• Osztályfőnöki és igazgatói intés írásbeli figyelmeztetés után adható, azonban, ha a cselekmény súlya olyan, azonnali intés alkalmazása is lehetséges.
Kiemelkedően veszélyes és komolyan elitélendő az agresszió; másik tanuló megverése, bántalmazása, kényszerítése, vagy erőszakkal megalázása, lopás már az első esetekben is súlyos büntetéssel, intézkedéssel szankcionálható. A mások és saját egészségét veszélyeztető cselekedetek, kábítószer terjesztése, illetve fogyasztása, a dohányzás, gyógyszerrel, alkohollal, mérgező anyaggal való visszaélés, fogyasztás esetén hangsúlyozottan kell büntetni már az első alkalommal is.


IX. Diákönkormányzatra (DÖK) vonatkozó elemek

• A DÖK saját szabályzattal rendelkezik.
• A DÖK részt vesz az iskola éves munkatervében szereplő programok szervezésében.
• A DÖK-ban minden osztály egy tanulóval képviselteti magát.
• Jogosult minden tanuló javaslatot tenni, véleményt nyilvánítani:
      A tanuló jogában áll részt venni az osztály és az iskola életének alakításában, részt  venni az iskolagyűléseken, a Diákönkormányzat ülésein, valamint a szülők képviseletével a fogadóórákon és a szülői értekezleteken, s így megismerni, milyen kérdésekben tartanak igényt véleményére és javaslatára; az osztályközösség előtt, az iskolagyűlésen, személyes ügyeiben az osztályfőnöknek az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadon véleményt nyilváníthat.
     A tanulók (képviseletükben a szülők) joga, hogy a tanév kezdetén az osztályfőnökök tájékoztatásából megismerjék a jogaik érvényesítéséhez szükséges jogszabályokat, a diákönkormányzathoz fordulhasson érdekképviseletéért; a tanuló ügyében az érdekképviseleti jog igazolása a diákönkormányzat feladata. Az iskola működése során felmerült egyéni sérelmek orvoslását a tanuló és tanuló között a Diáktönkormányzat, a tanuló és pedagógus között a Diákönkormányzat és a Nevelőtestület által megbízott pedagógus intézik az igazgató részvételével.
       A tanulók véleménynyilvánításának és tájékoztatásának fóruma az iskolagyűlés, a havonta egy alkalommal megtartott iskolagyűlésen kívül minden fontosabb esetben rendkívüli iskolagyűlést hívhat össze a Diákönkormányzat (ha az osztályok kétharmada javasolja) vagy az igazgató (a tantestület javaslatára).
      A Diákönkormányzat dönt a tanév során egy tanítás nélküli munkanap időpontjáról és programjáról.
      A tanulók választhatnak és választhatók az osztály és az iskolai önkormányzat valamennyi tisztségére, – tanulmányi eredménytől függetlenül; a választás rendjét a diákönkormányzat működési szabályzata határozza meg.
      Az osztályközösség az osztály ügyeiben önállóan dönthet, az osztályok döntése nem lehet ellentétes a Házirendben leírtakkal, az osztályok jogosultak valamennyi iskolai ügyben javaslattal élni, véleményüket kifejteni.


 X. A szociális ösztöndíj, illetve a szociális támogatás megállapításának és   felosztásának elvei, a nem alanyi jogon járó tankönyvtámogatás elve, az elosztás rendje:
A tanuló a szülő írásbeli kérelmére, az iskolafenntartó alapítvány előírása szerinti feltételekkel kedvezményes étkezésben részesülhet. Kedvezményeket a vonatkozó jogszabályok alapján lehet igényelni, a kérelmet a szükséges igazolásokkal az iskolatitkárnak kell átadni.
   Az elbírálás elvei:
- Előnyt élveznek azok a családok, ahonnan iskolánkba 2 vagy 3 gyermek jár.
-  Szempontok: a család anyagi helyzete, a tanuló tanulmányi eredménye, a tanuló magatartása,    
az iskolában töltött évek száma.
Javaslatot a Kuratórium felé a Nevelőtestület tesz.
-  A nem alanyi jogon járó tankönyvtámogatásra fordítható összeg legalább 25%-át a könyvtárból  kölcsönözhető tartós tankönyvet vásárlására kell fordítani, a fennmaradó összeget az ingyenesen biztosított tankönyvekkel ellátott tanulók kivételével a tanulók között egyenlően elosztva tankönyvtámogatásként kell biztosítani.
-   A tanulói tankönyvtámogatás megállapításának, elkészítésének helyi rendje kérdésében az iskolai szülői szervezetet egyetértési jog illeti meg.

XI.     A térítési díj, tandíj befizetésére, visszafizetésére vonatkozó rendelkezések

• A Pénztár az étkezési térítési díjakat az igazgató által jóváhagyott befizetési napokon havonta szedi be, a befizetés időpontjáról a szülőket tájékoztatni kell az üzenőfüzeten keresztül. Az ebéd az aktuális nap 8.00 óráig, telefonon is lemondható. A befizetett térítési díjról a befizető elismervényt kap.
• A befizetett étkezés árát visszafizeti a Pénztár, amennyiben a Házirendben meghatározott időn belül előre jelezte a szülő lemondási szándékát, és a visszafizetést kéri.
• Ha a tanuló betegsége vagy hosszabb távolléte miatt lemondta az étkezést, akkor ezt túlfizetésként kell kezelni és a következő havi étkezési térítési díjaknál kell beszámítani. A lemondás személyesen vagy írásban (telefonon) az iskolatitkárnál és a tanuló osztályfőnökénél lehet.
• A művészetoktatásban fizetendő térítési díjak és tandíjak: Az igazgató minden tanév kezdetén határozatot ad ki, melyet beiratkozáskor eljuttat a szülőkhöz, tartalma elhangzik az első szülői értekezleten. A térítési díj mentességet, illetve tandíjmentességet igazolni kell. A tandíjat és a térítési díjat a koordinátorok szedik be.

XII. Jóváhagyási, egyetértési, véleményezési záradék
A Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Házirendjét az igazgató előterjesztése után a nevelőtestület 2010. augusztus 31-én fogadta el.  Az elfogadáskor a jogszabályokban meghatározottak szerint egyetértési jogot, illetve véleményezési jogot gyakorolt az iskola szülői közössége, Diákönkormányzata.
A Házirend az A ART STÚDIÓ NONPROFIT KFT. jóváhagyásával vált érvényessé. Hatálybalépésével az intézmény korábbi Házirendje hatályát vesztette.
A Házirend életbelépésnek időpontja: 2011. 09. 01.


……………………………………   
igazgató
 

Mártonné Ritter Mária

Ritter Mary - igazgató

Munkakör: alapító-igazgató.

Egyetemi oktatóként leendő tanárokat tanítottam - tanítani. Tapasztalataim arra mutattak, a közoktatás nagyüzemében éppen a gyermekek nem kapnak lehetőséget, maga a rendszer egyszerűen nem képes alkalmat teremteni, hogy felfedezzük őket, mindazt, ami bennük van. Édesanya vagyok, két gyermekem van, s a fiam éppen akkor készült iskolát választani. A problémákat már nem csupán az íróasztalom mögül láttam. Ami a munkám során megérintett, személyes üggyé változott. Azt mondtam: ha nincs számomra is elfogadható iskola, akkor létre kell hozni. A korábbi álmodozásból valódi tervezés lett, s lassan felépült az igazi, nagy projekt: a Táltos. Igazodnunk azért kellett - természetesen - a világhoz, de menet közben a világon is igazítottunk egyet....  

 

Mártonné Ritter Mária a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola,  Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú  Művészetoktatási Intézmény Szeged  alapító-igazgatója

TÁLTOS ISKOLA SZEGED - A DÉL-ALFÖLDI MAGÁNISKOLA

Winkler Andrea

Winkler Andrea -  matematika, igazgatóhelyettes

Munkakör: matematika tanár, igazgatóhelyettes.

1989. óta vagyok a pályán,  ez a második munkahelyem, ahol 1998-ban kezdtem dolgozni. Nem készültem másnak, kizárólag pedagógusnak. Azt, hogy földrajz-matematika szakos tanár lettem, a tantárgyakat tanító pedagógusok személyes varázsának köszönhetem. Olyan őszinte szeretettel beszéltek tantárgyaikról, hogy utólag átgondolva egyenes út vezetett erre a pályára. (Életem első önálló földrajz óráját 22 évesen, ugyanazzal a mondattal kezdtem, mellyel példakép tanítóm kezdte első földrajz órámat annak idején, 5.osztályos koromban.)
Tanulóként a földrajzban (OKTV 6.helyezés), pedagógusként a matematikában értem el szép eredményeket (tanulóim városi, megyei 1-3. helyezettek voltak).

Csiszár Zoltán

Csiszár Zoltán - matematika, fizika, a 11. osztály osztályfőnöke

Munkakör: matematika, fizika tanár, a 11. osztály osztályfőnöke.

1973-ban születtem Orosházán, és ott is érettségiztem a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tanulmányaimat Szegeden a JATE Természettudományi Karán végeztem matematika-fizika tanár szakon.

Nős vagyok, és három gyermek büszke apukája. Jelenleg is matematikát, fizikát tanítok. Bármilyen ezzel kapcsolatos kérdést, észrevételt szívesen veszek. Már általános iskolás korom óta tanítani szerettem volna. Középiskolában sokszor helyettesítettem tanárokat alsóbb évfolyamokon matematikából, fizikából. Ekkor éveken keresztül fizika történelem szakos tanárnak készültem.

Kolonics Anna

Kolonics Anna - tanítónő, a 3. osztály osztályfőnöke

Munkakör: tanítónő, a 3. osztály osztályfőnöke.

Nevem: Kolonics Anna. 1983. április 20-án születtem, Salgótarjánban. Általános iskolai tanulmányaimat a nógrádmegyeri Mikszáth Kálmán Általános Iskolában végeztem. Ezt követően, 1997-ben sikeres felvételt nyertem a balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnáziumba, ahol pedagógia-pszichológia tagozaton tanultam. Gimnáziumi éveim alatt számos tanulmányi és kulturális versenyen vettem részt eredményesen (pl. megyei és területi versmondó verseny, I. helyezés, stb.). Már ekkor eldöntöttem, hogy pedagógiai pályán szeretnék majd tovább haladni. 2001-ben érettségiztem, majd felvételt nyertem a Szent István egyetem Jászberényi Főiskolai Kar Tanítóképző Szakára. Főiskolai tanulmányaim alatt, illetve a számos tanítási gyakorlat során még inkább megerősödött bennem az a cél, hogy gyerekekkel foglalkozzak. A diploma megszerzése előtt (a főiskola keretein belül) elvégeztem a játékpedagógia fakultációt.

2005-ben államvizsgáztam, és még ez év szeptemberében munkába álltam egykori kedves iskolámban, a Mikszáth Kálmán Általános Iskolában, Nógrádmegyerben, ahol 2008 júniusáig tanítóként dolgoztam. Ez idő alatt első, harmadik és negyedik osztályban matematikát, technikát, rajzot és éneket tanítottam, illetve napközis tanító is voltam. 2008 júliusától élek szegeden. Szabadidőmben szeretek olvasni, sétálni.


Kolonics Anna a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola,  Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú  Művészetoktatási Intézmény Szeged  pedagógusa

TÁLTOS ISKOLA SZEGED - A DÉL-ALFÖLDI MAGÁNISKOLA

Erdős Judit

erdos judit2

Munkakör: magyar tanár, az 5. osztály osztályfőnöke

Az aradi Csiky Gergely Gimnázium filológia osztályába jártam, ott is érettségiztem, ami nagyban meghatározta további életpályámat.  

Rendkívüli tanáraim voltak, nem volt kétséges tehát, hogy a tanári pálya felé orientálódom. 2004-ben a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karán magyar-román szakos tanári oklevelet szereztem, jelenleg pedig a SZTE BT Karán magyar kiegészítő képzésben veszek részt.

Garzó Erika

Garzó Erika - testnevelésMunkakör: testnevelés tanár.

Születtem: Elég régen ahhoz, hogy ne részletezzem. Azért azt elárulom, hogy Budapesten. Érettségi után kerültem Szegedre, miután eldöntöttem, hogy mégsem orvos lesz belőlem.  Az orvosi hivatás után ugyanis a második legszebb hivatásnak a pedagógusit tartom. Embert faragni az emberpalántákból, átadni a tudásodat, élvezni a rácsodálkozásukat, hagyni hozzátenni a saját felismerésüket, útnak indítani a hosszú útra, hogy egyszer csak azt érezd, már a saját útján halad... és jó úton jár. Mert akkor vagy a legsikeresebb, ha tudásban egyszer csak fölédnő a tanítványod.

Ludányi Edit

Ludányi Edit - német, a 6. osztály osztályfőnöke

Munkakör: német tanár, a 7. osztály osztályfőnöke

Egerben születtem, fõiskolai, majd egyetemi tanulmányaimat viszont már Szegeden végeztem. A tanári pálya iránti érdeklõdésem már kislány koromban megmutatkozott: egyik kedvenc játékom volt az "iskolás", melynek során soha nem a diák szerepét választottam. Fõiskolás koromban aztán már "élesben" is kipróbáltam magam: kezdetben magántanítványokat, aztán csoportokat is vállaltam. Pályakezdõként az Orczy István Általános Iskolában, aztán nyelviskolákban dolgoztam, így pályafutásom során a legkülönbözõbb korosztályt tanítottam már: kisiskolásokat, kamaszokat, felnõtteket (és még sorolhatnám: vámosokat, határõröket, mentõsöket, stb.), s bár határozott elképzeléseim voltak kezdetben is az oktató-nevelõ munkáról, az évek során ezek sokat csiszolódtak.

Kollárovics Melinda

Kollárovics Melinda - ének

Munkakör: ének. Nyíregyházán születtem, a 4-es számú általános iskolába jártam, ének-zene tagozatra. A méltán világhíres iskolai Cantemus Gyermekkórusban és a Pro Musica leánykarban énekeltem. Turnéztunk többek között az Egyesült Államokban, Németországban. XX. századi zeneszerzőkkel is volt szerencsém együtt dolgozni, mint például Bozay Attilával. Felléptünk a Benkó Dixiland Band-del, Arthur Honegger: Jean D' arc a máglyán című drámai oratóriumában. A nyíregyházi Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában fejeztem be középiskolai tanulmányaimat, szolfézs-zeneelmélet szakon.

Kanfi-Horvát Erzsébet

Kanfi-Horvát Erzsébet - angol, a 10. osztály osztályfőnöke

Munkakör: angol tanár, a 10. osztály osztályfőnöke

Egészen kis koromtól a tanári pályára készültem. Humán beállítottságom hamar feltünt tanáraimnak. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium speciális angol-német nyelvi tagozatán végeztem. Osztályfőnököm, aki magyar nyelvet, irodalmat és angol nyelvet is tanított, megérezte a tárgyak iránti szeretetemet.
Tudatosan készültem a pedagógusi pályára. A szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Karán kitüntetéses diplomát vehettem át. Ezután a SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karán angol nyelv és irodalom szakos tanárként folytattam tanulmányaimat.

Lugosi Mária

Lugosi Mária - magyar, dráma, a 7. osztály osztályfőnöke

Munkakör: magyar, dráma tanár, a 7. osztály osztályfőnöke.

Budapesten születtem. A fővárosaban végeztem alapfokú tanulmányaimat, majd a Veres Péter Gimnáziumban érettségiztem. Már ekkor is rajongással szerettem az irodalmat, és imádtam színházba járni.

Ezután a JATE magyar-dráma-színháztudomány szakos hallgatója lettem. Először Vásárhelyen tanítottam a Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakközépiskolában, majd 2001-től a Táltos Iskola magyar-dráma szakos tanáraként folytattam pályámat.

Snyehola Anikó

Snyehola Anikó - tanítónő, a 3. osztály osztályfőnöke

 Munkakör: tanítónő, a 3. osztály osztályfőnöke.

1979-ben Baján születtem. Általános iskolai tanulmányaimat követően kertészeti szakközépiskolában érettségiztem. A természet szeretete mellett hamar felismertem, hogy nagyon szívesen foglalkozom kisgyermekekkel.

Tanítói diplomámat 2002-ben vehettem át természetismeret szakos műveltségi területen.

 

2002-ben pályakezdő pedagógusként a szegedi Hunyadi János Általános Iskolában sikerült elhelyezkednem, ahol 1. osztályban napközis nevelői munkakört töltöttem be.

Kormány-Elekes Gabriella

Kormány-Elekes Gabriella - matematika, földrajz, a 7. osztály osztályfõnöke

Munkakör: matematika, földrajz tanár, a 7. osztály osztályfõnöke

1981-ben születtem Szegeden. Általános iskolai éveimet a balástyai Munkácsy Mihály iskolában töltöttem. Gimnáziumi éveim alatt a Tömörkény iskola tanulója voltam.

Már gyermekkoromban a babáimat tanítgattam, ezért nem volt kérdés 18 éves koromban, hogy tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karán folytatom, mint matematika tanár. Honnan jött a matematika?

Szabó Erika

Szabó Erika - rajz, festészet, a 8. osztály osztályfőnöke

Munkakör: rajz, festészet tanár, a 8. osztály osztályfőnöke

1992-ben végeztem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakán.

1993. alkalmazott grafikai stúdium. Egy multimédiás oktatófilm létrehozásában dolgoztam grafikusként. 

1993-95. Szilléri Általános Iskolában tanítottam rajzot.
1998. Hammido Alapfokú Művészeti Iskola rendezvényeinek szervezésében, kiállítások rendezésében és grafikusként működtem közre.
A Táltos Iskolában is '98 óta dolgozom. Kezdetben óraadóként, majd teljes állásban tanítottam hagyományápolást, kézművességet, rajzot és festészetet.

Csiszárné Balla Marianna

Csiszárné Balla Marianna - matematika

Munkakör: matematika tanár

Dunántúli születésű vagyok, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban érettségiztem.

 Az utolsó két évben matematika fakultációt választottam, amit utólag életem egyik legjobb döntésének tartok, mert itt egy olyan tanárnő kezei közé kerültem, aki minket is legalább annyira szeretett, mint a matematikát. Nála, a kedvéért tanultam meg, hogy hogyan kell a matematikát tanulni, mert bár a logikus gondolkodás elengedhetetlen, gyakorlás nélkül e tárgyban sem lehet sikereket elérni. Ezeknek az óráknak a hangulata, a tárgy szeretete, és az, hogy már fiatal koromban is szívesen magyarázgattam osztálytársaimnak a nehezebb anyagrészeket, késztetett arra, hogy a SZTE matematika tanár szakára jelentkezzek (a sikeres felvételihez persze a heti 6 fakultációs óra is nagyban hozzájárult ).

 Végül 1997-ben végeztem matematika-, majd 2000-ben számítástechnika tanárként. Ezen kívül a gyermekeim születése előtt/alatt elvégeztem 5 évet nappali tagozaton a közgazdász karon, pénzügytan szakirányon. Bár a fiammal és a két kislányommal otthon töltött 7 év gyönyörű időszaka volt az életemnek, most nagyon örülök, hogy taníthatok.

 Próbálom lelkiismeretesen, és az én középiskolás tanárnőmhöz hasonlóan végezni a munkámat, hogy annak is hasznára váljanak az órák, aki tehetséges, és komolyabb szándékai vannak a továbbtanulást illetően, illetve az se maradjon le, aki gyengébb képességű, de igyekszik az érettségire felkészülni. Fontos számomra, hogy megfelelő keretek között, de fesztelen hangulatú órákat tartsak, és sok időt szánok arra, hogy a lemaradókkal tanórán kívül is tudjak foglalkozni. Azért a legjobb érzés az, amikor egy-egy érdekesebb feladat megoldása nem csak nekem tetszik, hanem többek szemében látom a megértés, rácsodálkozás vagy felfedezés örömét.

 

Csiszárné Balla Marianna a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola,  Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú  Művészetoktatási Intézmény Szeged  pedagógusa

TÁLTOS ISKOLA SZEGED - A DÉL-ALFÖLDI MAGÁNISKOLA

Majtényi Eszter

Majtényi Eszter - zongora, szolfézs

Munkakör: zongora, szolfézs tanár.

2006-ban végeztem a szegedi Zeneművészeti Egyetemen, mint zongoraművész-tanár. Egyetemista éveim alatt több művészeti iskolában tanítottam, valamint óraadóként dolgoztam a Konzervatóriumban zongorakísérőként. 

 

Fontosnak tartom a zenei nevelést a hangszeres oktatás mellett, a vágyam, hogy érdeklődő, hangversenylátogató, értéket képviselő zenei ízléssel rendelkező felnőttek váljanak a tanítványaimból. Komolyan hiszek a zene gyógyító, nevelő, fejlesztő hatásában, érdeklődöm a zeneterápiás módszerek, kutatások iránt. Az óvodásoknak szóló „Gondolkodj Egészségesen” országos program tagja, és zenei felelőse vagyok, az alapítvány rendezvényein örömmel tartok zenei foglalkozásokat, a kiadványban pedig „zenei ajánlóm” jelenik meg évről-évre.

Varga Zsolt

Varga Zsolt - rendszergazda

Munkakör: informatika tanár, rendszergazda

A 2007/2008-os tanévben kerültem a Táltos Iskolába. Informatikát tanítok, és rendszergazdaként tevékenykedem. 1980-ban születtem Hódmezővásárhelyen, és ott is érettségiztem a Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakközépiskolában gépészet szakon. 

Középiskolai tanulmányaim során fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy ez a gépészet nem igazán nekem való (márcsak igen csekély műszaki érzékem miatt is), így inkább édesanyám nyomdokain elindulva a tanári hivatást választottam. Tanulmányaimat Nyíregyházán, a Nyíregyházi Főiskolán végeztem matematika-számítástechnika tanár szakon. Jelenleg egy kislány boldog édesapja vagyok. 

2003-2007-ig dolgoztam Hódmezővásárhelyen a Móra Ferenc Külterületi ÁMK Szikáncsi-, Erzsébeti- és Batidai Tagintézményeiben, mint matematika és informatika szakos tanár.

A számítógép használata a mai világ szerves részévé vált. Ezzel a gyerekek is szívesen foglalkoznak. Alsóban még játékos formában tanuljuk, a gimiben pedig színes feladatokkal igyekszem érdekessé tenni.

Hobbim: tenisz (Federer) és labdarúgás (Real Madrid)

Varga Zsolt a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola,  Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú  Művészetoktatási Intézmény Szeged  pedagógusa

TÁLTOS ISKOLA SZEGED - A DÉL-ALFÖLDI MAGÁNISKOLA

Levelezés

Táltos mail

 ECDL - Európai Számítógép-használói Jogosítvány

Informatikai infrastruktúrafejlesztés a Táltos Iskolában

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Taltos TV

Google kereső