A 2010-2011es cserediákprogramban a 8. és a gimnazista osztályok vettek részt. Rengeteg érdekes helyen jártunk és sok új dolgot tudtunk meg. Tanultunk önvédelmet, megtanultuk a dobolásalapjait és a kerámiázásba is belekóstolhattunk.
Az osnabrück-i városban és a városon kívül is sok szép dolgot láttunk.
Jártunk a régi iskolában, és a katolikus templomban.
A csereprogramban résztvevő iskolában töltöttünk szinte minden délelőttöt és megnézhettük milyen az ottani tanítási rendszer.
Az iskola hatalmas zenetermét is megnézhettük, a benne lévő hangszereket pedig kipróbálhattuk. A zeneterem ebben az évben költözött át, ugyanis kinőtte régi helyét, a sok hangszernek köszönhetően.
Az egyik legizgalmasabb program az Északi tenger volt. Elmentünk Nordeneie-be (egy sziget az északi tengeren) komppal, majd onnan körbebicikliztük a szigetet. Felmentünk az ottani kilátóba, azután pedig a tenger partjára. A nagy hideg ellenére kár lett volna kihagyni a fürdést;) Nagyon jól szórakoztunk a hosszú út ellenére is, 3 órát buszoztunk és, 1 órát kompoztunk, de megérte.