A Táltos Iskola weboldala

...ahol a tanulás öröm

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap

Felépült a jövő: Táltos Iskola

A szegedi székhelyű Táltos Iskola pedagógiai újdonság, iskolatípus. 1997-ben alakult a kiemelkedő tehetségű szegedi és városkörnyéki gyermekek oktatására. Akkor két alsó tagozatos osztállyal (1. és 4.), viharvert, korábban hajléktalanok lakta épületben. Ma 8+4 gimnáziumi osztályos rendszert, a Tiszától a Zaláig 105 művészeti iskolai csoportot működtetünk, s a tehetséggondozást, egyéni képességek kibontakoztatását tűzték ki célul a 2007/2008-as tanévtől működtetett hódmezővásárhelyi és zalaszentmihályi, valamint a 2008/2009-es tanévben csatlakozott balotaszállási és zsanai tagiskolák. 

Mértékek a Táltosban

Mértékek a TáltosbanÁltalános iskolánkban évfolyamonként legfeljebb 16 fős osztályokban tanítunk. Már elsőben, igaz játékos formában elkezdődik az angol nyelv és a számítástechnika, 4. évfolyamtól a német nyelv tanítása - mindkettő emelt szinten. A harmadik idegen nyelv oktatásával a 9. osztályig várunk. Ezt az évfolyamot, a gimnázium első osztályát a 2002/2003. tanévben indítottuk. Felmenő rendszerben a teljes évfolyamos gimnáziumban tanulhatnak tovább diákjaink, valamint OKJ- s szakképesítést szerezhetnek, ECDL vizsgát tehetnek. Az általános iskola helyi tantervében nagyobb óraszámban szerepel a matematika, a gimnáziumban ugyanez igaz a tánc- és dráma, valamint a mozgóképkultúra és a médiaismeretek tantárgyakra. Mindkét oktatási fokon megemelt óraszámban oktatunk számítástechnikát.

Hogyan választunk gyermekünknek iskolát?

Hogyan választunk gyermekünknek iskolát?A középiskolai központi írásbeli felvételik csak most zajlottak le, de sok szülő most keres általános iskolát nagycsoportos gyermekének. Akinek lakóhelyén több általános iskolai is működik, milyen szempontok alapján választja ki a számára és főleg gyermekének a legmegfelelőbbet?


Mi a 10 leggyakoribb kérdés, amit felteszünk, amikor gyermekünknek iskolát keresünk?

OKJ-s képzések

 

Államilag elismert, OKJ szakmát adó

Képzések

  alt

 

Mert egy jó döntéssel meg tudod változtatni az életedet!

 

Szerezzen a gyakorlatban hasznosítható tudást, a munkaerőpiacon biztosan kelendő szakmát! A karrierje most kezdődik!!!

Jelentkezés, tanácsadás:
                          Hétköznap, 8.00 – 17.00 óráig áll rendelkezésére ez a kommunikációs vonal, amelyen hívhatja felnőttképzési szakértőnket, aki személyre szabottan, az Ön kérdésére tud választ, illetve iránymutatást adni.

 

Sárközi Anikó

Tel.: 06-30/232-7890

E-mail:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Előnyök:
 

  • kis csoportos oktatás
  • gyakorlatcentrikus képzések
     
  • tanulóbarát környezet
     
  • jól felszerelt tantermek
     
  • garantáljuk sikeres vizsgáját
     
  • bármely korosztály elvégezheti
     
  • akár azonnali elhelyezkedési lehetőség

Kedvezmények:

  • részletfizetési lehetőség
     
  • ingyenes programok (szakmabemutató, kötetlen beszélgetés neves előadókkal)

Induló tanfolyamaink:

Intézményünkben jelenleg az alábbi szakképzések indulnak. Csak kattintson az egérrel az Önt érdeklő tanfolyamra és rendelkezésére áll az adott képzéssel kapcsolatos összes információ.

 

Szakképzés neve

OKJ-szám

Virágkötő

33 215 02

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

52 344 01 0000 00 00

Tisztítás technológiai szakmunkás (takarító) 31 853 07 1000 00 00
Jogi asszisztens 55 346 01 0000 00 00

Habilitációs kutyakiképző

52 810 01

Habilitációs kutyafelvezető

 

Kutyakiképző képzés

51 621 02 0010 51 02

Kutyakozmetikus

51 621 02 0010 51 03

Kertész

31 622 01

Kutyakiképző segéd

 

Lakberendező képzés

52 214 01 0000 00 00

 

Virágkötő képzés

Mit nyújt ez a képzés?
A tanfolyam során elsajátítja a virágok kezelésével, előkészítésével kapcsolatos tudnivalókat. Megtanulja a virágdíszítést, egyedi csokrokat készít, akár rendezvények virágdíszítési feladatait is képes ellátni. Ismereteket szerez az áruforgalom lebonyolítására virágbolti vagy más kereteken belül.

 

A tanfolyam helye: Szeged

Beosztás: heti 10 óra
 

 

Alapadatok
 

  • OKJ-szám: 33 215 02
  • Szakmacsoport: Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció
     
  • Szint: középszintű szakképesítés, amellyel fizikai munkát igénylő munkakört lehet betölteni
     
  • Betölthető foglalkozás: Kereskedő (FEOR 5111), Eladó (FEOR 5112), Egyéb kereskedelmi foglalkozások (FEOR 5119)

 

Képzési adatok
 

  • Képzési idő: 8 hónap
  • Lehetséges képzési forma: felnőttképzés

 

Feltételek

  • Szükséges iskolai végzettség: érettségi (az 1998/99-es tanév előtt végzetteknek 8. évfolyam elvégzése)

 

Tanfolyami modulok

  • Vállalkozási ismeretek
  • Vállalkozások gazdálkodása
     
  • Marketing ismeretek
     
  • Áruforgalom tervezése
     
  • Az áruforgalmi tevékenység
     
  • Forgalom- és eredményelemzés
     
  • Vezetési ismeretek
     
  • Általános áruismeret
     
  • Áruforgalmi ismeretek
     
  • Áruforgalmi gyakorlat
     
  • Üzleti levelezés
     
  • Jogszabályok alkalmazása
     
  • Pénzforgalmi és nyilvántartási rendszer
     
  • Dísznövényismeret
     
  • Virágkötészet
     
  • Térberendezés
     
  • Tervkészítés
     
  • Művészeti ismeretek
     
  • Műszaki és építészeti ismeretek
     
  • Rajz

 

Lótartó és -tenyésztő képzés

 


Alapadatok

  • OKJ-szám: 31 621 04
  • Szakmacsoport: Mezőgazdaság
  • Szint: középszintű szakképesítés, amellyel fizikai munkát igénylő munkakört lehet betölteni. Mesterszakma épül rá (MAK).
  • Betölthető foglalkozás: Lótartó és -tenyésztő (FEOR 6134)

 

Képzési adatok

  • Képzési idő: 8 hónap
  • Lehetséges képzési forma: felnőttképzés

 

Feltételek

  • Szükséges iskolai végzettség: általános iskolai végzettség

 

Rész-szakképesítések

  • Lóápoló és gondozó (középszintű, 8. évfolyam után)

 

Ráépülések

  • Belovagló (középszintű, 8. évfolyam után)

 

Tanfolyami modulok

  • Lovak gondozása
  • Lovak takarmányozása
  • Lovak egészségvédelme
  • Lovak kiképzése
  • Eszközök karbantartása
  • Lószállítás
  • Környezet és állatvédelmi
  • Feladatok
  • Üzemeltetési feladatok
  • Lovak tenyésztése
  • A lótenyésztés munkavédelme
  • A lótenyésztés gazdaságtana
  • A lótenyésztés jogi vonatkozásai
  • Lovaglás I.
  • Fogathajtás I.

 

Mit nyújt ez a képzés?

A lótartó és -tenyésztő ellátja a gondozási feladatokat: gondoskodik az istállóhigiéniai előírások betartásáról, környezeti rendről. Kialakítja az istállórendet, gondoskodik a lovak takarmányozásáról, meghatározza a takarmányadagokat. Gondoskodik a ló megkötéséről, rögzítéséről, lovat ápol, megszervezi a lovak mozgatását, elvégzi a futószáras munkát. Részt vesz a sportló jártatásában, melegítésében, elvégzi a pataápolást, segítséget nyújt a ló egészségügyi ellátásában, kialakítja a kor és nem szerinti csoportokat. Elvégzi a csikók ménesi előképzését, részt vesz a ló alapkiképzésében, karbantartja, előkészíti és ellenőrzi a szükséges szerszámokat, az istálló berendezéseit és a felszereléseket. Felügyeli a létesítmények állapotát, előkészíti és részt vesz a lovak szállításában.

A tenyésztési feladatok keretében: felügyeli a kancák ivarzási ciklusát, elvégzi a kancák próbáltatását, közreműködik a termékenyítésben, segítséget nyújt az ellésnél, vezeti a tenyésztési nyilvántartást, felkészíti a lovat a bemutatókra, vizsgákra, bírálatokra, aukciókra, megszervezi a beosztottak munkarendjét, betartatja a munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat, vezeti a telepi nyilvántartásokat.

Lovagol, karbantartja, használatba vétel előtt ellenőrzi a szerszámokat, fel- és leszerszámozza a lovakat, díjlovaglási feladatokat végez, alapszinten. Fogatot hajt, be- és kifogja a lovakat.

 

A tanfolyam helye: Szeged és környéke

Indulási időpont: 2011. február 19.

Beosztás: heti 10 óra

Habilitációs kutyakiképző képzés

Mit nyújt ez a képzés?

Nagyon kevés helyen induló ritka és új szakmai képzés. A kiképző feladata nagyon sokrétű és érdekes. Nagy kihívást jelent a megfelelő kutya kiválasztási módszere, az engedelmes képzés és a speciális feladatokra való kiképzés helyes végrehajtása. Fontos hogy olyan nyitott, a kutyázás és a segítő tevékenység iránt elkötelezettséget érezzen. El tudja fogadni a fogyatékos, beteg, vagy sérült embereket. Empátiás készséggel, nagyon jó kommunikációval, és türelemmel rendelkezzen. Fogékony legyen az új képzési módszerek elsajátítására és megfelelő alkalmazására.

A feladata olyan kutya és felvezető kiképzése, akik képesek a törvényi szabályozásnak megfelelően speciális intézményekben fejlesztő tevékenységben részt venni. (A képzés utáni vizsgát követően.) Megfelelő ismeretekkel rendelkezzen a segítő kutyák alapképzésében is.

 

A tanfolyam helye: Szeged

Beosztás: heti 10 óra

Alapadatok

  • OKJ-szám: 52 810 01
  • Szakmacsoport: Szociális szolgáltatások
  • Szint: középszintű szakképesítés, amellyel fizikai és szellemi munkát is igénylő munkakört lehet betölteni
  • Betölthető foglalkozás: Egyéb személyi szolgáltatási foglalkozások (FEOR 5319)

 

Képzési adatok

  • Képzési idő: 8 hónap
  • Lehetséges képzési forma: felnőttképzés

 

Feltételek

  • Szükséges iskolai végzettség: érettségi

 

Ráépülések

  • Mozgássérültet segítő kutya kiképző
  • Jelzőkutya-kiképző
  • Vak vezetőkutya kiképző

 

Tanfolyami modulok

  • Egészségügyi ismeretek ebtartás táplálás
  • Anatómia élettan
  • Kutyák felkészítése kiképzése I.
  • Kutyák felkészítése kiképzése II.
  • A kutyák viselkedése és állatjóléti ismeretek
  • Engedelmes
  • Munkavédelmi ismeretek
  • Balesetvédelmi ismeretek
  • Vállalkozási és gazdasági ismeretek
  • A habilitációs kutyák alkalmazásának elméleti alapjai
  • A kommunikáció-ismeret alapjai
  • A habilitációs kutyák kiképzése és jogi szabályozása
  • Kutyás terápia a gyakorlatban

 

Kutyakiképző képzés

Mit nyújt ez a képzés?

Minden olyan ismeretet elsajátíthat és gyakorlatot szerezhet a kutyák és egyben a gazdáik tanításában mindhárom ágazatban. Olyan szakemberek segítségével tanulhat és gyakorolhat akik 20 éve a szakmai elitbe tartozva mind hazai mind nemzetközileg elismertek. Betekintést nyer az egyéni és csoportos képzés módszertanába, úgy hogy nem kell a fővárosba feljárnia, szállás és utazási költséget fizetnie!!!

 

A tanfolyam helye: Szeged

Beosztás: heti 10 óra

Alapadatok

  • OKJ-szám: 51 621 02 0010 51 02
  • Szakmacsoport: Mezőgazdaság
  • Szint: középszintű szakképesítés, amellyel fizikai munkát igénylő munkakört lehet betölteni. Mesterszakma épül rá (MAK).
  • Betölthető foglalkozás: Egyéb szolgáltatási foglalkozások (FEOR 5399)

 

Képzési adatok

  • Képzési idő: 8 hónap
  • Lehetséges képzési forma: felnőttképzés

 

Feltételek

  • Szükséges iskolai végzettség: középiskola utolsó évfolyama

 

Elágazások

  • Ebrendész
  • Kutyakiképző
  • Kutyakozmetikus

 

Tanfolyami modulok

  • Egészségügyi ismeretek ebtartás táplálás
  • Anatómia élettan
  • Kutyák felkészítése kiképzése I.
  • Kutyák felkészítése kiképzése II.
  • Nyomkövetés
  • A kutyák viselkedése és állatjóléti ismeretek
  • Kutyák felkészítése kiképzése III.
  • Őrző-védő
  • Kutyák felkészítése kiképzése IV.
  • Engedelmes
  • Munkavédelmi ismeretek
  • Balesetvédelmi ismeretek
  • Vállalkozási és gazdasági ismeretek
  • A habilitációs kutyák alkalmazásának elméleti alapjai
  • Kutyakozmetika gyakorlat

 

Kutyakozmetikus képzés

Mit nyújt ez a képzés?

Mivel a kutyatartás egyre jobban a házi kedvencek irányába tolódik el és így azon ebek tartása kerül divatba melyeket trimmelnek, vagy kozmetikáztatnak, egyre jobban keresett szakma. Fizikai tevékenység, ami ugyan nagy munkabírást, és magas szakmai ismereteket követel, de művészi fokra emelhető a mindennapi munka eredménye!

Jó kézügyességet és kreativitást igénylő tevékenység.

Olyan nemzetközileg elismert szakember segítségével tanulhat, aki hosszú ideje sikereket ér el az általa kozmetikázott kutyákkal hazai és nemzetközi versenyeken is.

 

A tanfolyam helye: Szeged

Beosztás: heti 10 óra

Alapadatok

  • OKJ-szám: 51 621 02 0010 51 03
  • Szakmacsoport: Mezőgazdaság
  • Szint: középszintű szakképesítés, amellyel fizikai munkát igénylő munkakört lehet betölteni. Mesterszakma épül rá (MAK).
  • Betölthető foglalkozás: Egyéb szolgáltatási foglalkozások (FEOR 5399)

 

Képzési adatok

  • Képzési idő: 8 hónap
  • Lehetséges képzési forma: felnőttképzés

 

Feltételek

  • Szükséges iskolai végzettség: középiskola utolsó évfolyama

 

Elágazások

  • Ebrendész
  • Kutyakiképző
  • Kutyakozmetikus

 

Tanfolyami modulok

  • Egészségügyi ismeretek ebtartás táplálás
  • Anatómia élettan
  • A kutyák viselkedése és állatjóléti ismeretek
  • Munkavédelmi ismeretek
  • Balesetvédelmi ismeretek
  • Vállalkozási és gazdasági ismeretek
  • Kutyakozmetika
  • Kutyakozmetika gyakorlat

 

Kertész képzés

Mit nyújt ez a képzés?

Olyan alapvető ismereteket, mellyel munkát találhat, vagy vállalkozhat bárhol az országban. Mezőgazdasági szakemberek segítségével megtanulhatja az egyre keresettebb gyógynövények, fűszernövények termesztési ismereteit és gyakorlatot szerezhet a különböző szakterületek tekintetében.

 

A tanfolyam helye: Szeged

Beosztás: heti 10 óra

Alapadatok

  • OKJ-szám: 31 622 01
  • Szakmacsoport: Mezőgazdaság
  • Szint: középszintű szakképesítés, amellyel fizikai munkát igénylő munkakört lehet betölteni. Mesterszakma épül rá (MAK).
  • Betölthető foglalkozás: Zöldségtermesztő (FEOR 6113), Gyümölcstermesztő (FEOR 6114), Szőlőtermesztő (FEOR 6115)

 

Képzési adatok

  • Képzési idő: 8 hónap
  • Lehetséges képzési forma: felnőttképzés

 

Feltételek

  • Szükséges iskolai végzettség: általános iskolai végzettség

 

Rész-szakképesítések

  • Fűszernövény-termesztő (iskolai végzettség nincs előírva)
  • Gombatermesztő (iskolai végzettség nincs előírva)
  • Gyógynövénytermesztő (iskolai végzettség nincs előírva)
  • Kerti munkás (iskolai végzettség nincs előírva)

 

Elágazások

  • Dohánykertész
  • Gyümölcstermesztő
  • Szőlőtermesztő
  • Zöldségtermesztő

 

Tanfolyami modulok

  • Vállalkozási és kereskedelmi ismeretek
  • Vállalkozási és kereskedelmi ismeretek gyakorlat
  • Informatika
  • Növénytan
  • Termesztési ismeretek
  • Termesztési ismeretek gyakorlat
  • Műszaki ismeretek (alapismeretek)
  • Műszaki ismeretek (alapismeretek) gyakorlat
  • Munkavállalói ismeretek
  • Gyümölcstermesztés I.
  • Gyümölcstermesztés I. gyakorlat
  • Gyümölcstermesztés II.
  • Gyümölcstermesztés II. gyakorlat
  • Műszaki ismeretek (gyümölcstermesztés)
  • Műszaki ismeretek (gyümölcstermesztés) gyakorlat

 

Modell képzés

Légy te is modell!

 

Tanfolyam modul:

-         alapvető tisztaság, higiénia, megjelenés, ápoltság

-         járástechnika, koreográfia

-         alap és színpadi smink

-         hajápolás, frizura

-         viselkedéskultúra

-         fotópózok, fotózási ismeretek

-         reklámszituációs helyzetgyakorlat

-         cégképviseleti ill. PR és média kapcsolati alapismeretek

-         szakmai elméleti oktatás (szerződés, honorárium)

 

Feltétel: nincs

       18 év alatti jelentkező esetén szülő engedély

 

Indulási időpont: 2011. február 19.

Beosztás: szombatonként 9:00-12:15 - heti 4 órában (összesen 54 óra) 

Képzés helyszíne: Szeged

A képzés célja:

·         Megtanulhatja mindazt, amire szüksége lehet a munkája során

·         Felfedezheti egy új oldalát

·         Megnövelheti önbizalmát

·         Könnyedén eligazodhat a szakmában

·         Megismerkedhet fontos szakmabeli emberekkel, akiket eddig csak a képernyőn láthatott

·         Megtanulhatja, hogyan érje el sokkal könnyebben a céljait

·         Nem csak itthon de külföldön is ismert modellé válhat

 

A vizsga:
A vizsga két részből áll: egy elméleti (írásbeli) vizsgából, és egy gyakorlati részből (bemutató). A sikeres vizsgázók tanúsítványt kapnak.

A Tantárgyak rövid ismertetése:

  1. 1. Járástechnika, Koreográfia

A tantárgy keretein belül a leendő modell megtanulja, hogyan jár egy profi, hogy viselkedik és mozog a kifutón, illetve elsajátítja a színpadi koreográfia alapjait.

  1. 2. Fotópózok, fotózási ismeretek

A hallgató a kamera előtti viselkedést, pózokat sajátít el; a ruha, fény, háttér, stb. hatásokkal egybeolvadva, hogy tökéletesen adhassa vissza a bemutatandó kollekció image-ét. A tantárgy két részből áll: elmélet és gyakorlat.

  1. 3. Smink és bőrápolás

Ezen az órán megtanulhatják a résztvevők, miként ápolják bőrüket, hogy az mindig szép és feszes maradjon, hogyan készítsen magának kifogástalan sminket akár egy hétköznapra, akár egy különleges alkalomra.
A tantárgy két részből áll: elmélet és gyakorlat.

  1. 4. Hajápolás

A mai divattrendnek megfelelő frizurák ismerete és a tanuló számára a neki legelőnyösebb frizura kialakítása, valamint alapvető hajszerkezeti ismeretek.
A tantárgy két részből áll: elmélet és gyakorlat

  1. 5. Sajtó- és médiaismeret

A Magyarországon megjelenő újságok, a sugárzó rádiók és televíziók rendszerét tekintjük át. A hallgatók megtudhatják például, hogyan lehet bekerülni az TV-be vagy a Rádióba. Megismerkedhetnek a műsorvezetés, a szerkesztés, a riportkészítés rejtelmeivel.

  1. 6. Viselkedéskultúra

Illem és viselkedéstan. A résztvevők megtanulhatják, hogyan kell megjelenni a modellügynökségen, casting-on, fotózásokon, üzleti vacsorán. Mit érdemes mondani/csinálni és mit nem.

  1. 7. A közszereplés titkai

Viselkedés a televízió képernyője előtt, kontaktusteremtés a riporterekkel interjúk előtt és közben.

  1. 8. Öltözködés
               Divatról A – Z-ig

  1. 9. Reklámszituációs helyzetgyakorlás

A kamera és nézőközönség előtti viselkedés fortélyait oktatja a tantárgy, ahol kiemelten gondoskodunk az arcmimikai és érzelemkifejezési módszerek elsajátításával. Kitérünk a szituációs testbeszédre is, amely az illusztrációs fotózásokon és televíziós felvételeken nyújt nélkülözhetetlen segítséget.

    • Kommunikáció és önkifejezés

Az életben és a munkák során adódó verbális szituációk megélésére tanít a tárgy. A modell közelebb kerül saját közlési formáihoz, és azt csiszolva tud később határozott nyilatkozatot tenni a médiacsatornáknak. A közlés lényegi részeit, a konkrét információ átadást és a testbeszéd kombinációját oktató tárgy, ahol a tanuló saját stílusa és a tanultak alkalmazása során reálisabb képet tud alkotni Önmagáról.

    • Style

Itt hozzájuthatsz a legújabb trendek megismeréséhez, hogy mit mivel viselj, milyen szín áll jól neked, milyen ruha és szakember segítségével alakíthatod újjá, tökéletesebbé stílusodat.

 

Kutyakiképző segéd

Mit nyújt ez a képzés?
A tanfolyam képessé teszi a résztvevőt arra hogy átlássa az engedelmes örző védő és nyomkövető képzés alapjait feladatait módszereit.
Segítséget nyújt a kiképzőnek az adott képzési feladat megvalósításában, az egyéni képzések levezetésében.

Képes lesz alap engedelmességi feladatok tanítására egyénileg vagy kis csoportban,

  • képes lesz segítséget nyújtani a kiképző vagy a segéd számára
  • alapszinten rendezni tudja a kutya gazda kapcsolat hibáit,
  • segíteni tudja a szocializációt és a falkába beilleszkedés problémáit.

Megszerzett ismeretek:

  • anatómia élettani ismeretekre tesz szert
  • állatjóléti, etológiai és  táplálási ismereteket szerez
  • elsajátitja a kiképzés alapelveit, a ma használatos módszereket megismeri és képes alapfokon alkalmazni.
  • elsajátítja a gyakorlatok ismertetésének alapelveit szaknyelvét
  • kezdő szinten elsajátitja a kutya kiképzés szakmai ismeretanyagát
  • megismeri a képzéshez használatos eszközöket azok használatának helyes rendjét
  • munka és egészségvédelmi ismereteket szerez

A tanfolyam helye: Szeged
Beosztás: heti 10 óra HÉTVÉGENTE (szombat, vasárnap)
106 órás

Feltételek:

  • Szükséges iskolai végzettség: 8 általános

Tanusítványt ad!!!

 

Lakberendező képzés

Mit nyújt ez a képzés?
 
Olyan általánosan művelt, korszerű szakmai elméleti és gyakorlati felkészültségű szakemberek képzése, akik képesek ellátni e munkaterület megfelelő munkaköreit:

  • a korszerű eladási technikák ismeretében önálló bolti munkát végeznek,
  • képesek a vevőkkel való jó kapcsolat kialakítására,
  • a vásárlókkal becsületesek, udvariasak, előzékenyek, tapintatosak, figyelmesek,
  • ismerik az eladásra szánt áruk választékát, tulajdonságait, áruvédelmét,
  • a lakberendezési szolgáltatás során felismerik, a létrehozott berendezéssel kiszolgálják a megbízó számára szükséges lakó- és munkakörnyezeti igényeket,
  • ismerik az építési környezet szerkezeti, biztonságtechnikai és egészségügyi sajátosságait, és képesek berendezői munkájukat ennek megfelelően ellátni,
  • önmagukra és környezetükre igényesek, ismerik állampolgári, munkavállalói jogaikat, kötelességeiket, képesek beilleszkedni a munkahelyi szervezetbe, ismerik az érdekvédelmi szervezetek munkáját,
  • munkájukat balesetmentesen végzik,
  • rendelkeznek olyan általános és szakmai felkészültséggel, kommunikációs és tanulási  készségekkel, hogy képesek követni a szakma fejlődésével járó új igényeket, ill. a  munkaerő-piaci viszonyok változásait,
  • a képzés célja továbbá a tanulók személyiség-tulajdonságainak fejlesztése, a szocializációs funkciókra való felkészítés, a szakmával összefüggő társadalmi gyakorlat megismertetése.

A tanfolyam helye: Szeged
Beosztás: heti 7 óra

Alapadatok

  • OKJ-szám: 52 214 01 0000 00 00

A tanulók felvételének feltételei:

Iskolai előképzettség

  • középfokú iskolai végzettség

Szakmai előképzettség

  • pályaalkalmassági követelményeknek meg kell felelni

A pályaalkalmasság vizsgálatánál ellenőrizni kell a jelentkezők

  • rajzi készségét,
  • formaalakító készségét,
  • színlátó-színkezelő készségeit,
  • vizuális memorizáló képességét,
  • szakirányú motiváltságát.

Képzés moduljai

  • Művészetelméleti alapozás és ábrázolási gyakorlat
  • Munkavállalással kapcsolatos gazdasági és jogi ismeretek
  • Kreatív szakmai tervezés
  • Berendezői általános feladatok
  • Lakberendezői tervezés
  • Lakberendezési tanácsadás
  • Lakberendezési beruházók képviselete

 

Levelezés

Táltos mail

 ECDL - Európai Számítógép-használói Jogosítvány

Informatikai infrastruktúrafejlesztés a Táltos Iskolában

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Taltos TV

Google kereső