A Táltos Iskola weboldala

...ahol a tanulás öröm

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Sajtó A kisiskolák gondjai és lehetőségei ma

A kisiskolák gondjai és lehetőségei ma

E-mail Nyomtatás
altA kistelepüléseken ma még működő iskolák számára az elsődleges probléma a fennmaradás, melyet nagyban befolyásol a jogszabályban meghatározott minimál létszám illetve a település önkormányzatának fizetőképessége. A kis települések iskoláinak létét az is befolyásolja hogy a mely megyében helyezkedik el földrajzilag hiszen egészen más egy elszórt településhálózattal bíró megyében fenntartani iskolát vagy olyan egymáshoz közel fekvő alapvetően kistelepülések rendszeréből álló megyében működni mint például Zala megye.
Egy biztos ha a kistelepüléseken az oktatás megszűnik akkor szinte egyértelmű a falu elnéptelenedése, az elvándorlás felgyorsulása.( Vígh László orszgy. Képviselő)
 
Ezért hoz felemás eredményt a iskolai társulások létrejötte. Bár vitatom a megtakarítás és a hatékonyság arányát is de azokon a településeken ahol csak az alsó tagozat marad vagy megszűnik az iskola el is kezdődik a falu leépülése.
Ha belépünk ezen iskolákba azt látjuk hogy a gyerekek még kellően jó színvonalú oktatói gárda mellett is nagy hátránnyal indulnak a városi iskolák tanulóihoz képest hiszen a technikai felszereltség, mellet az egészség megőrzéséhez nélkülözhetetlen az anatómiai felépítést figyelembevevő bútorzat hiánya ,a fűtés és világítás korszerűtlensége, a nyílászárók lehangoló állapota  általános jellemző.
 
A technikai eszközök problematikája között említem a számítástechnikai felszereltség elavultságát vagy hiányát, a szemléltető eszközök elhasználtságát vagy korszerűtlen, esetleg nem a ma használatos tananyaghoz könyvekhez igazodó meglétét, vagy az audiovizuális eszközök siralmas állapotát.
 
Nem csak ezeken a településeken hanem országosan is sok gondot jelent a férfi tanárok hiánya az iskolákban.
 
Ezen tények sajnálatos módon még azokat a tanárokat is visszafogják a minőségibb munka végzésétől akik szakmai igényességükből és a felkészültségükből valamint elhivatottságukból többet tennének a tanulók magas szintű felkészítéséért.
 
Mit tehetnek ezek a pedagógus közösségek önmaguk és tanulóik érdekében?- sajnos nem egyszerű a válasz de vannak élő példák a megoldásra. Ilyen példát mutatnak  a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6723 Szeged Pósz Jenő u. 2.) iskolacsoport tagiskolái, melyet a szegedi székhelyű Dél-alföldi Táltosokért Tehetséggondozó Alapítvány tart fenn. A technikai felszereltség állapotát pályázatok és önerő valamint az alapítvány tevékenységét segítő szülői közösségek segítségével kitartó munkával megközelítően azonos szintre lehet hozni mint a városi iskolákban.
 
A fejlesztések egyik fontos forrását jelentik az alapítványnak adóbevalláskor felajánlott adó 1% bevételek. Adóbevalláskor a magánszemélyek adóegyszázalék-ukkal támogatják az alapítvány oktatásban, nevelésben, tehetséggondozásban kifejtett tevékenységét. Adó1%-ból befolyt támogatás évről-évre nő, s ez által egyre növekszik az alapítvány mozgástere, tájékoztatott minket a kiemelten közhasznú alapítvány elnöke Mártonné Ritter Mária.
Egyre többen juttatják adó1 %-ukat olyan alapítvány részére, aki tevékenységével jelentős eredményeket ért el a gyermekvédelem, sport, állatvédelemre nevelés, tehetséggondozás, oktatás, művészetoktatás, gyógypedagógia és a részképesség-zavarok prevenciója, fejlesztő terápiái területén!

Ha támogatni szeretné a Dél-alföldi Táltosokért Tehetséggondozó Alapítvány céljainak megvalósítását, a tehetségeket, a fejlesztésre- és a támogatásra szoruló fiatalokat, akkor adó 1 %-val segítse tevékenységét!

Dél-alföldi Táltosokért Tehetséggondozó Alapítvány
Az adó 1%-hoz adószám: 18463749-1-06
 
A felszereltség fejlesztésével szükségessé vált a Táltosban is a tanárok továbbképzése, melyet részint egymás intézményeiben történő hospitálással, tanfolyamok szervezésével vagy azokon való részvétellel vált megoldottá. A modern technika alkalmazását a székhelyen sajátítják el a szaktanárok.
 
Nagy jelentőséggel bír a Táltos életében a szülői összefogás melynek alapvető mottója a :  GYEREK. A kellően szoros együttműködés lehetővé teszi a karbantartási felújítási összeget fejlesztésre való átcsoportosítását. Természetesen ezen munkák ellentételezéseképpen az iskola válik a település kulturális központjává. A lakosok bevonása az iskola mindennapjaiba megkönnyíti a rendezvények szervezését és erősíti a település lakosainak elkötelezettségét az iskolafenntartásának tekintetében.
 
Az előbb leírtakból kitűnik, hogy ezen vidékeken sokkal nagyobb jelentőséggel bír a személyes kapcsolatok ápolása a szoros együttműködés a helyi és regionális vállalkozásokkal.
Lényeges továbbá, hogy az iskola állandó programsorozattal, megújuló rendezvényekkel de a hagyományok kellő ápolásával  töltse meg a tanévet, mely a kistérségben vagy regionálisan is emeli az adott intézmény publicitását hírnevét jó megítélését.
 
Táltos Iskola - Magániskola a tehetségekért
 
Levelezés

Táltos mail

pagerank
Oktatás.wyw.hu
Magyar Honlap Linkek
Keresned sem kell!
Linkgyujtemény.etabor.net
MediaCenter Toplista

 ECDL - Európai Számítógép-használói Jogosítvány

A tanév programja

A szegedi Táltos Tehetséggondozó Iskola 2009/2010-es tanévének programja (általános iskola, gimnázium, művészetoktatás):

- Szeptember 8.: Bizonyítványok leadási határideje
- Szeptember 9. 16.00 óra: Szülői értekezlet
- Október 4-11.: német testvériskola fogadása
- Október 6.: Aradi vértanúk, megemlékezés
- Október 16.: Halloween: angol nap a Táltosban
- Október 26-30.: Őszi szünet
- November 25. 16.00 óra: Szülői értekezlet
- December 4.: Mikulás látogatja meg a Táltos Iskola diákjait
- December 7-től: Karácsonyi készülődés
- December 22. 10.00 óra: Karácsony a Táltosban
- December 23-31.: Téli szünet
- Január 11-15.: Gimnáziumi helyi vizsgák
- Január 22. Magyar Kultúra Napja: iskolai szavalóverseny
- Január 18-22.: Bizonyítványosztás
- Január 27. 16.00 óra: Szülői értekezlet
- Február 1-5.: Síszünet
- Február 19.: Farsang a Táltos Iskolában
- Március 3.: Nyílt nap
- Március 12.: Március 15-i ünnepség
- Április 2-6.: Tavaszi szünet
- Április 14. 16.00 óra: Szülői értekezlet
- Április 21-26.: Zöld hét: családi szombat, papírgyűjtés, ...
- Április 30.: Gimnáziumi ballagás
- Április 26-30.: Anyák napja az alsós osztályokban
- Május 3-tól: Írásbeli érettségik a 12. évfolyamnak
- Május 27-28.: Gimnáziumi helyi vizsgák
- Május 28.: Gyereknap a Táltosban
- Június 1-4.: Iskolai kirándulás
- Június 7-11.: Sporthét
- Június 12. 9.00 óra: Általános iskolai ballagás, tanévzáró

Google kereső